New York számos parkjában ellehetetlenítették a művészeti árusok helyzetét. A szabályok kizárólag azokra vonatkoznak, akik valamilyen úgynevezett „önkifejező” árut árulnak. Többen felháborodtak a határozaton.

New York városának bírósága eltörölte azt a 2017. évi határozatot, melyben a művészeti árusok engedélyt kaptak a legnagyobb parkokban való eladáshoz. A szabály négy parkot érint, a Central Park egy részét, a Battery Parkot, a High Line parkot, valamint a Union Square Parkot. Az árusok számát 100-ra csökkentették, illetve 140-re, amikor a Greenmarket nem üzemel a Union Square parkban. Előtte majdnem 300 ember árulta portékáit ezeken a helyeken.

Árusok
Árusok New York Egyik Parkjában / Fotó: The New York Times

A szabályt azért hozták meg, mert szeretnék megtartani New York város parkjainak természetes szépségét és eltörölni a túlzott tömeget. E mellett az esetleges rekreációs célok megvalósításához is elég helyet szeretnének a városfejlesztők. A határozat foglalási alapon működik, aki előbb megérkezik a kijelölt árusító helyre, onnantól aznap ő árulhat azon a helyen. Mindez azokra vonatkozik, akiknek árult termékei könyvek, újságok, festmények vagyok fotók.

Tandíjuk visszafizetését követelik a Glasgow-i művészeti iskola tanulói

Több mint 20 ezer fontos tandíjuk visszafizetését követelik a Glasgow School of Art diákjai. Elmondásuk szerint az előző tanévben a Charles Rennie Mackintosh által tervezett épületben voltak óráik, ahol 2015-ben és 2018-ban is tűz ütött ki. Az épület omladozik, a stúdiótermekben nincs fűtés, az oktatók pedig nem tartanak órákat.

Egy csoportnyi érintett elmondta, hogy az új szabályozás sérti a szólásszabadságukat, egyenlő védelemhez való jogaikat a New York-i állam alkotmánya alapján. Ezen felül a törvény diszkriminatív azokkal szemben, akik nem tudnak vagy nehezen versenyeznek a helyekért, legyen az a kor, a nem vagy valamilyen fogyatékosság miatt. Barbara Kapnick bíró azonban a torlódás miatt elkerülhetetlennek látta a szabály bevezetését. Valamint az sem történt meg, hogy a felperesek bemutattak volna bármilyen diszkriminációval kapcsolatos bizonyítékot a szabályzatban. Bővebben ezen az oldalon olvashatsz a részletekről.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.