A fehér király több nemzetközi fesztiválon is feltűnt már, de csak március 9-én kerül a magyar mozikba. Ám most megtekintheted a film magyar szinkronos előzetesét.

A szerző, Dragomán György szerint nagyon más, mint amire számított, de nagyon várja.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Úgy képzelik, mintha Angliában harminc évig kommunizmus lett volna, és a film cselekménye ezt követően játszódna. Nagyon érdekes felfogás, kicsit sci-fis. Nem bánom, mert nem biztos, hogy A fehér király Erdélyben játszódik, ha valaki sci-fiként akarja olvasni, olvassa úgy[/perfectpullquote]

– fejtette ki Dragomán György korábban a hazánkban is forgatott, nemzetközi koprodukcióban készült filmről.

Drag

A fehér királyt Alex Helfrecht és Jörg Tittel rendezte, nekik ez az első játékfilmjük, korábban rövidfilmeket forgattak és darabokat rendeztek a West Enden. Kelet-európai szövegeket keresve találtak rá a regényre, aminek épp akkor járt le az amerikai-német opciója, amely korábban lekötötte a regény filmes jogait.

Az egyelőre nem kifejezetten ismert rendezőknek viszont olyan színészeket sikerült megnyerni a filmhez, mint Jonathan Pryce (A Karib-tenger kalózai), Agyness Deyn (Ave, Cézár!), Greta Scacchi (A játékos), vagy Olivia Williams (Hatodik érzék).

Dragomán György családjával a nyolcvanas években menekült el a Ceausescu-diktatúra elől Marosvásárhelyről. A több mint 30 nyelvre lefordított sikerregényében azt ábrázolja, hogyan éli meg egy kiskamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják munkatáborba, hogyan vészeli át a hiányát, és hogyan birkózik meg a családi hazugságokkal, nyomasztó titkokkal.

A film világpremierje tavaly az edinburgh-i filmfesztiválon volt.

Magyar bemutató: március 9.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.