Nicaela Bier egy állítható kanapé okozta balesetben vesztette el 11 hónapos kisfiát.

A 28 éves anyuka egy nagyobb házba költözött párjával, hogy megkezdhessék a két gyerekkel közös életüket. Egy olyan kanapét vásároltak, amelynek minden része gombokkal állítható volt. Az anyuka kezdetben aggodalmat érzett a kíváncsi gyerekei miatt, de elhessegette a kétségeit, amik végül beigazolódtak, írjaBors.

A tragédia napján az anya azt látta, hogy gyerekei nyugalomban játszanak, úgyhogy kiment a mosdóba. Furcsa zajt hallott, de nem kezdett el gyanakodni. Végül idősebb gyereke szólt neki, hogy nem találja 11 hónapos kisöccsét. Együtt keresték, de sehol sem találták. Aztán kinyitották a kanapét, és rátaláltak. 

Lehetetlen leírni, milyen érzés volt látni Rydert ott élettelenül és csapdába esve. Olyan volt, mintha megállt volna az idő, ahogy kihúztam, és láttam a kékeslila arcát

– idézte fel az anya. Valószínűleg az idősebb gyermek véletlenül kinyitotta a kanapét, majd visszazárta azt anélkül, hogy észrevette volna, hogy testvére bemászott a bútorba.

A szülők azonnal megkezdték az újraélesztést és mentőt hívtak, de már késő volt. A baleset során az agya károsodott, és az orvosok napokig küzdöttek hiába az életéért.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet