A férfi, aki súlyos mentális betegséggel küzdött, az utcára került, és már teljesen lemondott az életről. Fogalma sem volt róla, milyen csodálatos szerelem vár rá.

Ken Selway 1975-ben elérte a mélypontot: hajléktalan volt, mások szemetében turkált, és már az öngyilkosságot fontolgatta.

Szerencséjére azonban egy igazi angyal várt rá Joan Neininger személyében, aki segített neki összeszedni magát, de azt egyikük sem sejtette, mi vár rájuk 42 év múlva – írta meg a Daily Mail.

Selway Londonban született, de a háború alatt Walesbe menekítették. Amikor azonban megtudta, hogy a férfi, akire apjaként tekintett, meghalt, hazatért. Édesanyja azonban sajnos nem tudott megbirkózni fia pszichiátriai problémáival, így a fiatal férfi magára maradt, és az utcára került.
Gloucesterbe ment, hogy megpróbálja megtalálni biológiai apja családját, és útközben megállt egy könyvesbolt mellett, hogy átnézze a kukákat.

A pillanat, ami mindent megváltoztatott

Ez a könyvesbolt azé a nőé volt, aki örökre megváltoztatta az életét. A könyvesbolt tulajdonosa, Joan Neininger így emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor meglátta a hajléktalan férfit a kukában turkálni: „Amikor először láttam, egy szemetesben keresett élelmet, nekem pedig csendben meghasadt a szívem.”
A háromgyerekes anya elkezdett szendvicseket kitenni a férfinak, és végül meghívta őt, hogy vacsorázzon vele, és a férjével, Normannal.
Joan Neininger A Nő Aki Egy Ex-Hajléktalannal Házasodott Össze
/ Fotó: Részletek Az Itv News Hivatalos Youtube Csatorna Videójából.

Egy rendkívüli család

Selway skizofréniája kihívást jelentett, de Neininger meggyőzte őt, hogy kezeltesse magát, és szedjen gyógyszereket. Miután ez a probléma megoldódott, a nő, a férje és új barátjuk mind együtt laktak.

Kapcsolódó cikk

„Mivel nem volt szó féltékenységről, minden rendben volt. Ken és Norman olyanok voltak, mit a fivérek. Ez volt a mi kis saját Paradicsomunk – csak Ken, Norman és én” – fogalmazott Neininger.
Ez az idill azonban véget ért, amikor Norman meghalt, az idős nő és barátja pedig magukra maradtak.
Joan Neininger A Nő Aki Egy Ex-Hajléktalannal Házasodott Össze1
/ Fotó: Részletek Az Itv News Hivatalos Youtube Csatorna Videójából.

Az eljegyzés

A két magányos ember közt váratlanul fellángolt a szerelem, és 2017-ben, 88 éves korában, Joan feleségül ment a 89 éves Kenhez.
„Megkérdeztem tőle: Ha megkérnélek, hogy vegyél feleségül, megtennéd? Először nevetett rajta. Nagyon viccesnek találta. De aztán bólintott” – emlékezett vissza a nő az eljegyzésükre.
Joan azt is hozzátette, hogy azért is fontosnak tartotta az esküvőt, hogy közösen vonulhassanak be egy idősek otthonába.

Mára már csak az emlékek maradtak

Sajnos a házasságuk nem tartott sokáig, mert 2019-ben Neininger második férje elhunyt tüdőgyulladásban.
Joan Neininger A Nő Aki Egy Ex-Hajléktalannal Házasodott Össze2
/ Fotó: Részletek Az Itv News Hivatalos Youtube Csatorna Videójából.
„Szerettem őt. Kedves ember volt, és jól illettünk egymáshoz. Hiányozni fog a társasága és a nevetése. Nagyon szórakoztató tudott lenni időnként” – emlékezett vissza rá felesége.
Az embernek néha csak egy kis segítségre van szüksége, hogy leküzdje a nehézségeket. Ken Selway nehéz utat járt be, a hajléktalanságtól a mentális betegségig bőven kijutott neki akadályokból, de megkapta azt a segítséget, amire szüksége volt, sőt, még többet is ennél.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet