A gyermekbántalmazásra hívja fel a figyelmet a noÁr legújabb dala, a 116-111, amely a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-vonalának ingyenes hívószáma. 

Molnár Áron szerint csak együtt találunk közös megoldásokat

A noÁr társadalmi problémákra reflektáló zenei formáció, amelynek Molnár Áron színész-szenész-aktivista az alapítója és frontembere. Hitvallása szerint a zene, a költészet és a tettek erejével is síkra szállhatunk az emberségesebb, szabadabb és nyitottabb társadalomért. A zenekar frontembere szerint csak együtt találunk közös megoldásokat. A formáció legújabb, június 18-án megjelent dala a gyermekek perspektíváját vizsgálva szól a családon belüli erőszakról.

Noar Molnar Aron Kek Vonal Csaladon Beluli Eroszak
Molnár “Noár” Áron / Fotó: Krisztics Barbara

Az egészségügyi veszélyhelyzet és a karantén időszaka alatt a családtagok összezártságából fakadóan, sajnos megnövekedett a családon belüli erőszak gyakorisága. Szakértők szerint a kijárási korlátozások alatt történt súlyos esetekkel az áldozatok később fogják megkeresni a segélyszolgálatokat, amikor már több szabadságuk, és ez által több lehetőségük lesz segítséget kérni.

Ha veszélyben érzed magad

A noÁr azért választotta az új szám címének a Kék Vonal lelkisegély-vonalának hívószámát, a 116-111-et, hogy minél több fiatallal megismertesse ezt a telefonszámot, és arra bíztassa őket, hogy merjenek segítséget kérni.

Molnár Áron “noÁr”: „Félünk kérdezni, holott pont a kérdések visznek minket előre”

ContextUs: Nyolc hónapja töltötted fel a legelső videót a noÁr csatornádra. Az Ébresztő című dalban az egyik üzenet, amit megfogalmaztál, hogy szeretnéd elindítani a kommunikációt. Mit érzel, ez sikerült? Az első számú terv valóban az volt, hogy a kommunikáció induljon el, és ezért kerestem azokat a csatornákat, amiken keresztül ez megtörténhet.

Ez az ingyenes és anonim módon hívható telefonszám az egész országból elérhető a segítségre szoruló gyerekek és fiatalok számára. A 24 év alattiak tanácsot kérhetnek egy nehéz döntési helyzetben, feltehetik kérdéseiket például a lelki egészséghez, a párkapcsolatokhoz, a szexualitáshoz vagy az internetbiztonsághoz kapcsolódóan. Akkor is fordulhatnak az alapítványhoz, ha veszélyben vannak, és azonnali segítségre szorulnak.

https://www.youtube.com/watch?v=GbYedCurWdY

A dal és hozzá készült videó ezen kívül azért is érdekes, mert ez a noÁr első animációs klipje. A videót a Remarker csapata készítette el, akik lelkiismeretes utánajárással és nagyfokú részleteséggel dolgozták fel ezt az igen érzékeny témát.

A noÁrnak nem ez az egyetlen ilyen jellegű projektje. A formáció a Ti vagytok a Hősök című műsorában olyan civil szervezeteket mutat be és támogat 100.000 forinttal, akik kiemelkedő társadalmi célú munkát végeznek.

Érdemes tehát a zenei formáció munkáját követni, a közeljövőben még több gyermekvédelemmel és gyermekjogokkal kapcsolatos projektet várhatunk tőlük.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993 óta dolgozik a gyerekek jogaiért. Elsődleges feladatuk a gyerekek és fiatalok meghallgatása, a bajba jutott kiskorúak segítése. Azon dolgoznak, hogy az ENSZ definíciója szerinti gyermek jogok megvalósuljanak Magyarországon. Küldetésüknek érzik, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek a kiskorúak mindenek felett való érdekeit képviseljék. Legfőbb értékeik a gyerekközpontúság, a bizalom, az együttműködés és felelősség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.