Nostradamus jóslatai már a 16. században népszerűek voltak, négysoros versei a jelenkor eseményeire is utalnak.
Nostradamus megjósolta II. Erzsébet királynő halálát, Hirosima bombázását és Napóleon felemelkedését és nehéz időket jósolt a brit monarchiának 2024-re.
A 16. századi próféta, Nostradamus jóslatai előre vetítették, hogy Katalin hercegné és Károly király nehéz év elé néz 2024-ben. Nostradamus évszázadokkal ezelőtt írt rejtélyes verseiben egy király lehetséges visszalépését jósolta meg: „a szigetek királyának veszélybe kerül a trónja, és erővel elűzik”.Az erő itt nemcsak politikai értelemben magyarázható, hanem egy halálos betegségre is utalhat. Károly ebben az évben jelentette be, hogy rákkal diagnosztizálták és lemondta a hivatalos programjait, azaz a háttérbe vonult.

Kapcsolódó cikk

Politológusok szerint megtörténhet, hogy a király a betegsége miatt még ebben az évben lemond a trónról és átadja helyét Vilmos hercegnek. Egyes híresztelések szerint ez csak amiatt nem történt meg eddig, mert a trónörökös felesége is rákkal küzdött ebben az évben és Vilmos szeretett volna Katalin mellett lenni a kezelések minden percében.
Nostradamus, valódi nevén Michel de Nostredame (1503–1566), francia asztrológus, orvos és jós volt, aki leginkább a jövőre vonatkozó jóslatairól ismert. Közel 1000 négysoros versben jósolta meg a jövő eseményeit, melyek kissé homályosak és aligha konkrétak, de bizonyos értelmezések alapján párhuzamba állíthatók a leírtak a jelen eseményeivel.
Halála után jóslatai továbbra is népszerűek maradtak, máig sokan igyekeznek értelmezni azokat. A 20. században különösen gyakran hivatkoztak rá, mivel sokan úgy vélik, hogy megjósolta a világháborúkat, a holdraszállást és egyéb történelmi eseményeket. A szkeptikusok szerint azonban Nostradamus híres jóslataiba az emberek utólag magyarázzák bele az eseményeket.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.