Az egykori Nagy Ő tavaly ősszel került pszichiátriára, miután aggasztóan viselkedett. Noszály Sándor azóta teljesen eltűnt, ám a Bors most fontos információk birtokába jutott!
Bár a barátok, sőt az egész ország egy emberként aggódott Noszály Sándor mentális egészségéért, az egykori Nagy Ő az utóbbi napokban a legközelebbi ismerőseinek sem veszi fel a telefont, és a közösségi médiában sem ad magáról életjelet. Nem tudni, milyen körülmények között várta a karácsonyt, sőt, azt sem, hogy hol köszöntött rá a 2025-ös esztendő.
Az egykori teniszező még tavaly ősszel kezdett el roppant aggasztóan viselkedni, az RTL verekedős műsorában például teljesen összefüggéstelenül beszélt a kamerák előtt. Pár nappal később már az Egyesült Államokból adott magáról hírt, ám videó, bejegyzései egyre riasztóbbá váltak: úgy tűnt, Sándor kezdi elveszíteni a valóságot. Végül a tengerentúlon le is tartóztatták, majd a testvére hazahozatta, így került Budapesten az egyik neves pszichiátriára.
A teniszező testvére, Andrea már amikor öccse jó kezekben volt, közleményt adott ki. Mint kiderült, Noszály Sándor komoly mentális betegséggel, bipoláris zavarral küzd, kezelését szakorvosok irányításával azonnal megkezdték. Azt is elmondta, hogy Sanyi egy kifejezetten kritikus időszakát élte át azokban a napokban, ez váltotta ki a rohamszerű ámokfutást. Egy hónap után végül a korábbi teniszcsillag elhagyhatta a pszichiátriát, sikerült újra beállítani a gyógyszereit, családja körében folytatta a gyógyulást. A magát már jobban érző korábbi Nagy Ő még az Instagramján is életjelet adott, de aztán újra köddé vált, senki sem tudja, mi lehet vele. Noszály Sándor eltűnt.
Eddig mindenki csak találgatott, ám a Bors birtokába jutott információk alapján egy dolog biztos: Noszály Sándor nem tért vissza abba a jó hírű intézménybe, ahol korábban kezelték. − Az édesanyám karácsonykor került be abba az intézménybe, ahol korábban Noszály Sándort is kezelték, még az ősz folyamán. Mivel anyukámat rendszeresen látogattam, hallottam is a folyosón, hogy beszéltek róla, emlegették, hogy korábban ott volt.

Kapcsolódó cikk

“A kezelése azonban véget ért, és Sándor tudomásom szerint azóta sem tért vissza az osztályra. Én legalábbis egyszer sem találkoztam vele, pedig több napon át töltöttem órákat a kórházban. Bízom benne, hogy már jobban van, csak igyekszik elzárkózni a nyilvánosság elől és csak magára koncentrál” – árulta el a Borsnak egy neve elhallgatását kérő informátor.
Krónikus betegség, amely során két véglet, a lehangoltság (depresszió) és a fokozottan feldobott hangulat között ingadozik a beteg állapota. A régebben mániás depressziónak nevezett probléma első jelei általában tinédzser vagy fiatal felnőttkorban jelennek meg, és bár gyógyítani nem lehet, a tünetei kezelhetők. A bipoláris zavar a depresszió, a szorongásos zavarok és a kóros szerhasználat után a negyedik leggyakoribb pszichiátriai betegség. Első megjelenése általában egy depressziós szakasz, amelyet a mániás fázis akár csak évekkel később követ. A két fázis között később is előfordulhatnak viszonylag hosszú, tünetmentes időszakok, de ismert a gyors fázisváltás formája is. A szakaszok hossza is különböző lehet, és mindkét szakasz meglehetősen intenzív tünetekkel jelentkezik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Földes Eszter kifakadt a Lovasi Andrással való válása után: “Nehéz megköszönni azt a sok fájdalmat és összeomlást…”

Lelkileg megterhelő év volt Földes Eszter számára 2024, ugyanis mint az kiderült, szakítottak 20 évvel idősebb férjével, Lovasi Andrással. A színésznő nem titkolja, mennyire megviselte a válásuk, nehéz volt felülkerekednie a problémákon. Igyekezett önmagát újra megtalálni, de a szomorú hangvételű évértékelőjében kijelentette, ez a cél 2025-re is.

xantus barbara autobaleset

Brutális autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara! Szalagkorlátnak csapódott a színésznő

Csak egy pillanat volt az egész, és lesodródott az autópályáról az újévi koncertjére tartó Xantus Barbara, akinek az autója megpördült, majd a szalagkorlátnak csapódott. Isteni szerencse, hogy a színésznő sérülés nélkül megúszta a balesetet, ám a kocsija ripityára tört. Barbara az első sokk után úgy érzi, szerencsésnek mondhatja magát, hisz sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Kárpáti Rebeka tisztázta a pletykákat? Azt mondja, nincsenek együtt a nála 17 évvel idősebb, milliárdos vőlegényével

Kárpáti Rebeka már többször szakított a 17 évvel idősebb szerelmével, ám néhány nappal ezelőtt egy videó nyomán arra lehetett következtetni, hogy ismét kibékültek. A videóban az elmúlt évéből osztott meg felejthetetlen pillanatokat, amelyekben Lénárd András is feltűnik. A csinos műsorvezető most tiszta vizet öntött a pohárba, elárulva, helyesek voltak-e a következtetések, azaz valóban együtt vannak-e.

Megoperálták a Házasság első látásra Orsiját, csomókat talált a mellében: a masztektómiát fontolgatja – “Unom ezt az idegőrlő játékot…”

A Házasság első látásra Orsija nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a nőknek kiemelten fontos szűrővizsgálatokra járniuk, ugyanis ő saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor gond van. A 29 éves műkörömépítő tiniként csomókat talált a mellében, ezért meg kellett operálni. Most újabb csomókat fedezett fel, így már a masztektómia is felmerült benne opcióként.

Házasság első látásra – Sem Brumi, sem Reni nem akar költözni: ennyi volt számukra?

Már csak néhány nap, aztán véget ér a Házasság első látásra. A házaspárok közül Reni és Brumi kapcsolata volt a legstabilabb, ám a közelgő befejezés egyre inkább megviseli őket. Bontakozó szerelmüknek könnyen véget vethet a nagy távolság, ha valamelyikük nem adja be a derekát, azaz nem költözik közelebb a másikhoz. A nagy kérdés az, van-e bennük hajlandóság erre…

Botrány a TV2-nél: idő előtt kiderült a Házasság első látásra végeredménye

Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése.

Hajdú Péter hátborzongató vallomása: egy holt lélek kísértette a kisfiát – „A saját szememmel láttam félni”

Hajdú Péter maga se gondolta volna, hogy a saját szemével látja félni a kisfiát valami olyantól, amit ő és a kedvese nem tudtak hova tenni. Bár szkeptikus a szellemvilággal kapcsolatban, az ismert természetgyógyász, Kovács-Magyar András meg tudta győzni, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre nincs észszerű magyarázat. Arról mesélt, hogy egy holt lélek kísértette a kisfiát.