A Nagy Duett hetedik adásában, a második fordulóban Nótár Mary és Aurelio az énekesnő egyik slágerével készült.
A produkciót nemcsak a közönség és a nézők imádták, hanem a zsűri is.
Kasza Tibi hangot is adott ennek: „Fantasztikus produkció volt. Az igazság az, hogy bárki bármit mond, szerintem nincs olyan ember ebben az országban, aki nézi ezt a műsort, szereti és ne várná azt, hogy mi lesz a következő produkciótok, az új őrület, ami színpadra kerül, és hallhassa ’Natúr Mary’ fantasztikusan csengő tiszta hangját és Aurelio falat rengető óbégatását, és azt, ahogy szórakoztat minket. (…) Szakmai értékelést a teljesítményedről… hát inkább lennék büfés, mint zsűri, de bevállalom, hogy anélkül, hogy a szakmaiságot keressük benne, ez most nagyon jó volt!”
Kapcsolódó cikk
Most jött a gyönyörű Nótár Maryről, kiderült a titka
És annyira csodásan néz ki benne!
Hajós András ismét annyira komolyan fogalmazott viccesen, hogy ezúttal sem tudjuk eldönteni, melyik tanácsát érdemes megfogadni, és melyiken kell nevetni.
„Elérzékenyültem. Az ezer éve velünk együtt itt élő cigánykultúrában, cigányzenében annyira sokkal több van, mint amit ismerünk. A mulatás csak egy része, (…) de sok hangszerelés, sok gitár. Mindenkit arra bátorítok, hogy Aureliótlanul is foglalkozzon a cigányzenével. De Aurelio, nagyon megdicsérlek. A lábad egy ponton nagyobb cigány volt, mint a Győzikéé. (…) Nagyon szépen odatetted magad. A kalap egy fantasztikus dolog, elfeledkezett róla a világ, de nagyon férfiassá tesz – sokakat, de téged nem” – jegyezte meg a humorista.
Kapcsolódó cikk

A Nagy Duett: állva tapsolta meg a zsűri Aurelio és Nótár Mary produkcióját – Aurelio elsírta magát!
Nótár Mary és Aurelio a Piú Che Poi slágerrel készült A Nagy Duett 3. élő showjára, és bár a „magyar Ramazzottinak” kissé elváltozott a hangja, a páros óriási sikert aratott!
Horváth Tomit megérintette ez a szerzemény.
„Nagyon szerettem ezt a produkciót. De főleg azért szerettem ennyire, mert elindult a dal, a Csiga Biga, gyere ki, na ezen hogy fog borsózni a bőr! És borsózott is. Megjött az érzés, a cigány vérem ott van. (…) Tetszett, nemcsak azért, mert Mary fantasztikus, és ebben a kategóriában koronázatlan királynő. Ezt jó látni. Nagyon jó cigány vagy, Aurelio, befogadnálak. Ez az energia nekem nagyon hiányzott, és most megjött. Köszönöm szépen”.
Kapcsolódó cikk
Ez mégis hogyan történt meg: Ők a Nagy Duett újabb kiesői – pedig a zsűri végig imátkozott értük
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Szabó Zsófi már nem sokat mert hozzáfűzni.
„Nem mondok semmit, csak azt, Mary, hogy valóban megkoronáztunk itt téged. Levizsgáztál abból, hogy milyen tanár vagy, hogyan kezeled ezt a fiút. (…) Aurelio joggal van itt, és te most egy olyan férfit faragsz ebből a fiúból, hogy ezt a roma autentikus mulatást itt ő sikerrel hozta. Szuperek voltatok!” – mondta.
Kapcsolódó cikk