Alkotmányos illúziók és az elnémított nyilvános tér
Dmitrij Muratov a döntés után felidézte az orosz alkotmányos keretek és az önálló sajtó fokozatos leépülését. A kiadó úgy fogalmazott, hogy a hatalom nem csupán az újságot számolta fel: „Nem haltunk meg, megöltek minket – az alkotmánnyal együtt” – mondta az Economist beszámolója szerint.
Muratov hozzátette, hogy a cenzúrát tiltó alaptörvényi garancia teljesen kiüresedett a gyakorlatban. Mint mondta: „Az ember már csak nevetni tud az alkotmány 29. cikkén: »A cenzúra tilos«.”
A Novaja Gazeta fennállása során a hivatalos narratívával szembeni kritikus tájékoztatás ritka belső bázisa maradt. A munkatársak már az 1990-es évek csecsenföldi háborúi idején feltárták a jogsértéseket és a hadsereg fellépését.
A szerkesztőség szimbolikus menedékként szolgált a háborút ellenző, belföldön maradó oroszok számára. Egy ott dolgozó riporter megfogalmazása szerint az iroda olyan hely volt, ahol az ember úgy érezhette, egy normális világban él, ahol a bűnözőket nem ünneplik hősként.
Muratov szerint a belső intézmények felszámolása szoros összefüggésben áll a külpolitikai agresszióval: „Amikor az embereket porszemként kezelik és az intézményeket lerombolják, az erőszak elkerülhetetlenül átlépi a határainkat.”
A Potapovszkij közi központ elhagyásával a szerkesztőség legféltettebb tere is lakat alá kerül. Anna Politkovszkaja egykori szobája ugyanis olyan mementót rejt, amelyet most a stábnak kellett felszámolnia.
