Nyergesi Tímeáról keveset lehetett hallani, mióta megnyerte a Nagy Ő műsort, és Árpa Attila bejelentette, hogy szakítottak.

Nyergesi TímeaBlikknek nyilatkozott arról, hogy telnek a napjai, mióta szakítottak Árpa AttilávalNagy Ő után. A csinos szőkeség saját OnlyFans-oldalt indított, ahol erotikus fotókat oszt meg előfizetőivel. Elmondása szerint a szintén a Nagy Őben szereplő Bea inspirálta arra, hogy belevágjon. 

Hallottam róla korábban, de akkor nem foglalkoztam vele. Most úgy gondoltam, hogy megnézem én is, mit lehet ebből kihozni. Vannak olyan képeim, amelyeket Instagramra már soknak érzek, ezért OnlyFansre a merészebb, budoár fotókat töltöm fel

– magyarázta. “Lesznek erotikusabb képek is. Folyamatban vannak az anyagok, amik takarnak merészebb vonalat is. A lovas fotózást szeretnénk tovább vinni profi fotóssal. Igényes képek várhatóak, vannak terveink bőven Beával is! Feliratkoztak az oldalra olyan férfiak, akik a műsorban is követtek, és örültek, amikor megtaláltak ezen a platformon. Kapok üzenetet bőven.” Timi azt is elárulta, hogy jelenleg szingli és nem is vágyik kapcsolatra, illetve arról is mesélt, milyen most a kapcsolata Árpa Attilával.

Attilával a műsor után még találkozgattunk, azért nem egy tollvonással lett vége a dolognak. Nemrég beszéltem is vele, de már nincsen meg az a jellegű kapcsolat, mint régen, inkább csak baráti, jóban maradtunk

– vallotta be. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.