A Nyerő Páros szerda esti adásában elszabadultak az indulatok Molnár Gusztiék és L.L. Juniorék között.

Éles szóváltások voltak L. L. Junior és Molnár Guszti között

A Nyerő Páros szerda esti adásában elszabadultak az indulatok Molnár Gusztiék és L. L. Juniorék között, szemlézte a műsort a SzMO. A két pár között már napok óta nagy a feszültség. Szerda este a párok azonban azt a feladatot kapták, hogy állítsanak fel egy sorrendet az alapján, kiben bíznak meg a legjobban és kiben a legkevésbé. Majd mindenki összegyűlt és elmondták egymásnak, hogyan állították fel a saját sorrendjüket.

Molnár és Junior vitája már ekkor elkezdődött, éles szóváltások zajlottak köztük, a színész pedig erőteljesebb hangnemben is beszélt a zenésszel. Junior a feladat után emiatt félre is hívta Gusztit. Ekkor kezdődött egy még nagyobb vita.

Hallod, tudsz úgy hangsúlyozni, hogy nem üvöltözöl velem mindenki előtt?

– kérdezte Molnártól, aki erre elmondta Juniornak, hogy ő vehemensebb és egyáltalán nem sértődés van emögött.

Ekkor lépett oda a két fiúhoz Guszti felesége, Vivi. Junior odafordult hozzá, és neki is elmondta, hogy ha ilyen nagy sérelmeik vannak, nyugodtan is el lehetett volna mondani, üvöltözés nélkül. Vivi erre csak annyit válaszolt, hogy párjának ilyen a tónusa.

Ez válasz viszont nem annyira tetszett Juniornak.

Kapcsolódó cikk

“Most bejöttél ide bemosolyogni (sic!), amit vele beszéltünk. Mi, férfiak félrehívtuk egymást, és ide álltál be (sic!) közénk” – mondta Junior Vivinek.

Eszkalálódott a Nyerő Páros legutóbbi adása

A páros azonban nagyon kibukott a zenész reakciójától. Vivi, ahogy elköszöntek Junioréktől úgy fogalmazott: “Na ő az az ember, aki szintén tudatlan”. 

“Teljes suttyó. Mi az, hogy ne gyere oda te nőként?” – fogalmazott Molnár.

A színész a riportszobában aztán azt is kifejtette, hogy innentől fogva másképp néz Juniorra.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet