Szakított Muri Enikő és Tóth Szabi
Muri Enikő és Tóth Szabi 2019 óta alkottak egy párt, most azonban véget ért a kapcsolatuk, és állítólag már hetek óta szét is költöztek.
Nyertes Zsuzsa kezét négy évvel ezelőtt kérték meg, jelenleg is szervezik az esküvőt. A színésznő most a terveikről mesélt, írja a 24.hu.
A polgári esküvő számunkra nem fontos, az viszont igen, hogy Isten színe előtt is örök hűséget fogadjunk egymásnak. Tizenhat éves korom óta Attilával vagyok együtt, és katolikus hívőként elengedhetetlen, hogy felvegyük a házasság szentségét
– magyarázta a színésznő, aki nem akar nagy felhajtást a lagzi körül, és előtte meg akarja várni lánya esküvőjét.
Túl a hatvanon már nem szeretnék vicc tárgyává válni. Azt gondolom, az én koromban nem kell nagy csinnadrattát kerekíteni egy ilyen esemény köré.
Kapcsolódó cikk
Nem akarnak nagy felhajtást.
Muri Enikő és Tóth Szabi 2019 óta alkottak egy párt, most azonban véget ért a kapcsolatuk, és állítólag már hetek óta szét is költöztek.
Előre nem tervezett módon, május 5-től műsorváltozást eszközölt a TV2, vagyis elstartolt a Kincsvadászok vadiúj, harmadik évada.
Immár tíz éve, hogy Baukó Éva egyik legnagyobb álmává vált, hogy anyává válhasson, ám ehhez eddig nem találta meg a megfelelő partnert.
A magyar youtuber és humorista egy őszinte bejegyzésben vázolta fel a lehetőségeit, amennyiben a kormány elfogadja az úgynevezett „átláthatósági” törvénytervezetet.
Nagy meglepetés! Először szerepel tehetségkutató zsűrijében Molnár Áron.
A spanyol Közlekedési Főigazgatóság (DGT) új törvénytervezetet készít elő, amely megtiltaná a Waze és a Google Maps alkalmazásoknak, hogy valós időben jelezzék a rendőrségi ellenőrzőpontok és mobil sebességmérők helyét.
Nem is lehetnének boldogabbak!
A magyar milliárdosok vagyonának növekedése ismét rekordot döntött: a 2025-ös felmérés szerint a leggazdagabb száz magyar összvagyona immár meghaladja a 11 ezer milliárd forintot.
Hatalmas a dráma a Gáspár családban, a két fivér, Győző és Zsolti nemrég a Beköltözve Hajdú Péterhez című produkció felvételén esett egymásnak.
Nem önként megy, de nem hullat könnyeket.
Ismét megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket a Balázsék című műsorszám egyik adása, ami miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 9 millió forint feletti bírságot szabott ki.
A műsor történetében ilyen még nem történt.
Durván indult a csütörtök Fecső Judit számára! A Házasság első látásra sztárja csúnya rendőrségi ügybe keveredett. Íme, a balhé részletei!
Ez nem lehet igaz!
A 444 Kossuth téri sajtó- és civilvédő tüntetésről szóló közvetítésében kérdezték Puzsér Róbertet arról, mi szükség volt a szuverenitásvédelmi törvényre.
Hegedűs Csabát a Házasság első látásra című sorozat első évadában ismerhették meg a nézők, aki akkor még Gyöngyi oldalán volt.
A rajongók nem győzik dicsérni a csinos színésznőt.
Házasságok és egy kapcsolat, amire kevesen emlékeznek.
Instagram-oldalán osztotta meg az influenszer.
A 34 éves énekesnő lábai előtt hevernek a férfiak.
Jolly fia a napokban elárulta, valójában hosszú évek óta szenved attól, hogy nem tudja, miért hagyta el őt az édesapja.
A könnyek patakokban folytak — egy évvel ezelőtt történt az a pillanat, amit máig emlegetnek az RTL Híradó nézői.
A lájkvadászatnak is vannak határai.
Lassan hárommá bővül a friss házaspár.
A karrierje nagy részét azonban az Egyesült Államokon kívül töltötte.
Különleges kapcsolat van közöttük.
Ha ők lesznek, az nagyot szól majd!
Farkasházy Tivadar, a Heti Hetes egykori ikonikus alakja, nemcsak a képernyőn, de az utcán is megosztó személyiség.
Borbély Alexandra arról beszélt, milyen hatást gyakorol a mindennapi életükre az, hogy a színésznő férje, Nagy Ervin közéleti szerepet vállalt Magyar Péter oldalán.
Ő is egy a Harcosok Klubjából.
Ha bíróság azt is megítéli nekik, az akár 110 millió forintjába is kerülhet a fitneszgurunak.
A műsorvezető nem tudja megbocsátani az életnek, hogy Gesztesi nincs többé.
Tóth Gabi egy TikTok videóban reagált egy újabb kritikára, amit A Nagy Duettben előadott produkciója kapcsán kapott.