Talán félrevezető a cikk címe, de természetesen a folyóiratok lapszámainak terjedelmére is vonatkozhat ez a megállapítás. A friss Műút-lapszám pedig vastagra sikeredett, hiszen külön rovatot szenteltek Garaczi Lászlónak 60. születésnapjának tiszletetére. Az esten az említett Garaczi László, Nagy Noémi Ildikó, Szolcsányi Ákos, Szurdi Panni és Vida Kamilla foglalt helyet Kabai Lóránt társaságában.
(Kabai Lórántnak, a Műút szerkesztőjének egyik “projektjéből”, a #most_hallottam_a_kocsmában-ból idéztünk.)
Ha egy élénk és szürreális képbe kellene összefoglalnom a Műút legújabb lapszámának bemutatóját, egyszerűre venném: egy krokodilforma tuja hallucinál a rendszerváltásról egy méhszerű szaunában, és izzad, mint egy magzat. Kabai Lóránt nyitotta meg az eseményt, röviden bemutatva az új számot, szót ejtve arról, hogy ezúttal első ránézésre is feltűnően vaskosra sikeredett. Ennek oka többek közt a felolvasók közt helyet foglaló Garaczi László volt, aki most ünnepeli 60. születésnapját, ezért a lap külön rovatot szentelt a tiszteletére. A szám rövid bemutatását követően Kabai, elmondva, hogy semmi sem rosszabb, mint amikor a szerkesztő dicséri a produkciót és önmaga munkáját, átadta a szót a felolvasóknak.
Szolcsányi Ákos három szöveggel készült, kettőt a friss lapszámból olvasott és ráadásnak kaptunk egy harmadik, még nem megjelent verset is. Szolcsányi Hullik című versét emelném ki, amiben a harmincon túli férfi vizsgálja saját életét, kudarcait, önértékelését egy pókban, ahogy az eltűnik a zuhanylefolyó kétfelől sötét cuppogó / merev hideg szőrös nyirkos / terméketlen hüvelyében.
A felolvasást Szurdi Panni folytatta déryné c. versével, ami úgy vélem, kifejezetten jól sikerült, hatásos, jól átgondolt és megírt szöveg, emberi kapcsolatról, vonósokról, kovácsoltvas kerítéssel / a magzathatás érdekében.
Vida Kamilla szövegei is nagyon jól működtek. Utóbbi időben valahogy sose tudtam csalódni az általa írt versekben. Felolvasta a lapban megjelent szövegét, egy három részre osztott megemlékezést, egy olyan gyerekkorról, ahol kokárdában hintázni már majdnem olyan, mint forradalmat csinálni és a barbie-ékkal is csak népszavazásosat érdemes játszani. Papa, ha nagy leszek, ígérem, lakosság leszek. Ezt egy másik vers követte, a férfi még, apakomplexusról, családmodellről, évek óta érintetlen testrészekről és egy felhúzható Jézusról. Ha most visszamegyek a konyhába férfi még lehetek, apa sohasem.
Nagy Ildikó Noémi – aki természetesen baglyok vigyázó szeme alatt ült – két rövidebb prózát olvasott fel, az egyik egy Quebec-i útról szólt, flörtölésről és egy combfixes harisnyáról.
Anyu és apu megvéd a bajtól, amit a flörtölés okozhat, gyerek vagyok még, 13 éves – így kezdődik a szöveg, ám ez a biztonság csak illúzió. Hiába váltogatja az arcát az elbeszélő nő és kislány között, a flörtölés és a csók mint nemzetközi nyelv, nem jön össze.
Rózsaszín pizsama, szaténbugyi, fagyi és egy örök mozdulatlanságra ítélt mozdulatlansági művész – ennyi marad meg a Quebec-i párás melegből és a titokban megvásárolt harisnya csipkeszegélye fölött kivillanó, meztelen bőrből.
A következő történet hasonlóan kezdődik: 13 éves vagyok, Márk elvisz jetskizni. A szöveget kiegészítve ezen a ponton valami furcsa egybeesés folytán, a bisztró fülledt levegőjét átvágva, megszólalt mögöttünk egy szódapisztoly – így könnyű átérezni a vízparti, ha nem is fojtogató, de szorongató meleget, a nyirkos bőr és az imbolygó erkély hangulatát.
A sort az ünnepelt, Garaczi László folytatta, aki egy részletet olvasott fel a friss lapszámban megjelent szövegéből, Lali báról, aki a Krokodil Fesztiválon keresi Lizát, míg a háttérben friss ropogós goa szól.
Lali bá, a farkukkal a földbe állított krokodilok között, 60 éves korára végre szeretne hallucinálni – eddig a legdurvább cuccoktól is maximum elaludt. Nem hiszem, hogy külön dicsérnem kellene, határozottan jól sikerült olvasnivaló.
A felolvasások sorát Kabai Lóri zárta, aki – még kiegészítve Garaczi történetét – felolvasta kedvenc részét a szövegből, majd szokás szerint még egy verset is a számból, méghozzá Ocsovszky Zsófia nagyítás című szövegét, emlékezésről és felejtésről, ilyen sorokkal mint: nincs az a redukálószer, mi újra látni engedné, / amit feledni akarok vagymielőtt hagyom, hogy a másikat örökre magába zárja az ezüst, / beköltözöm az eltűnő tekintetbe.
A számot utólag átlapozva még kiemelném Ferencz Mónika Davis és McDaniel fordításait, Kerber Balázs kritikáját Horváth Benji Beatcore. kötetéről, a válogatást az új Műút-könyvek köteteinek szövegeiből és persze az egész Garaczi 60 szekciót. Már megszokhattuk, hogy a Műút-lapszámbemutatók mindig erősre, izgalmasra sikerednek – most sem csalódtunk.
