Olga Tokarczuk lengyel írónőnek ítélték az idei Nemzetközi Man Booker-díjat, angolul Flights címmel megjelent regényéért.

A külföldi szerzők angolul megjelent műveinek elismerésére alapított legrangosabb brit irodalmi díj idei nyertesének nevét kedd este jelentették be. Helyszínül a londoni Victoria and Albert múzeumban rendezett gála adta. A 2018-as Nemzetközi Man Booker-díj esélyeseinek listáján szerepelt Krasznahorkai László is, Megy a világ című elbeszéléskötetével. Az angolul The World Goes On címen megjelent könyv fordítását John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes készítette.

Krasznahorkai László 2015-ben már elnyerte a díjat, neve most másodszor került fel a Man Booker International Prize döntnökei által 108 író műveiből kiválogatott rövidített listára. Olga Tokarczuk díjnyertes művét Jennifer Croft fordította angolra.

A díjjal járó 50 ezer fontos (több mint 18 millió forintos) pénzjutalmat egyenlő arányban osztják el a szerző és a kötet angol fordítója között. A Nemzetközi Man Booker-díj idei nyertese több más irodalmi díjat is magáénak tudhat.

Művei Lengyelországban a legkeresettebbek között szerepelnek, munkássága egyre több elismerésben részesül az angol nyelvű irodalmi világban is – olvasható a díjat odaítélő testület indoklásában.

A Dél-Lengyelországban élő Olga Tokarczuk pszichológusként végzett a Varsói Egyetemen. Első, 1989-ben kiadott műve egy verseskötet volt. Azóta nyolc regénye és két novellagyűjteménye jelent meg. Az idei díjnyertes mű fordítója, a Los Angelesben élő Jennifer Croft lengyel, spanyol és ukrán nyelvű irodalmi alkotásokat fordít.

Olga Tokarczuk 1 1024X683
Olga Tokarczuk Lengyel Író Kapta Idén A Nemzetközi Man Booker-Díjat / Fotó: Jacek Klodziejsk

A Flights címmel megjelent kötet a 17. századtól napjainkig ívelő, egymáshoz kapcsolódó elbeszélések láncolata, amelyeket az utazás és az emberi anatómia kettős tematikája köt össze. Tavaly az izraeli David Grossman vehette át a Nemzetközi Man Booker-díjat magyarul is megjelent, Egy ló besétál a bárba című regényéért.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek – neve ellenére (book: könyv) – semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is. Innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés. 

Dorthe Nors: Ahhoz, hogy jó íróvá válj, jó olvasónak kell lenned – Interjú / ContextUs

Jó írónak lenni egy dolog, ehhez már szorosan hozzátartozik, hogy szereted, amit csinálsz, ami valahol összefügg a sikerrel. Emlékszem, 8-10 éve vettem kezembe a karrierem, és megírtam a novelláim első kollekcióját. Majd publikáltam dánul, aztán lépésről lépésre fordítottuk le angolra, amik megjelentek Amerikában, és végül találtam magamnak egy könyvkiadót az USA-ban.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben. A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok szerzői kaphatták meg. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban négy éve eltörölték. Azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie Nagy-Britanniában. A Nemzetközi Man Booker-díjat 2004-ben alapították külföldi szerzők angolra fordított műveinek elismerésére, a Man Booker társdíjaként. Az első tíz évben kétévente adták ki. 2016 óta évente ítélik oda, és bármilyen idegen nyelven írt könyv elnyerheti, ha megjelent angol fordításban.

1992 óta létezik egy orosz verziója is, az Orosz Booker-díj, az újonnan alapított Nemzetközi Man Booker-díjat pedig 2005-ben osztották ki először.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.