Az Omega zenekar 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban – tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója pénteken.
Farkas László elmondta, hogy a Gyöngyhajú lány címet viselő művelődés- és rocktörténeti tárlat felidézi az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig, ugyanakkor képet nyújt a 20. század második felének Magyarországáról is.
Donald Trump a Gyöngyhajú lányt énekelve próbálja megállítani a migránskaravánt Botticelli Vénuszának öltözve
Nem lehet megállítani drMáriás képzőművészt. Amikor már azt hinnénk, nem lehet tetézni alkotásait, akkor mindig napvilágra kerül egy újabb remek. Miután nemrég magát Orbán Viktort ábrázolta Jézusként. Nem megfeledkezve előtte a miniszterelnök lányáról, Orbán Ráhelről sem, most az amerikai elnököt állította legújabb drMáriás műalkotása középpontjába.
A 950 négyzetméternyi beépített területű tárlaton képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen jövő májusig – közölte a szakember.

A látogatók az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphetnek be a kiállítótérbe, ahol az első teremben az Omega-játszótér fogadja őket. A gyermekeket ott a számukra készült hangszerek várják. A moziarénában pedig a zenekarról készült dokumentumfilmeket, riportokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Oláh Norbert festményén életre kel a tér / ContextUs
Ahogy korábban írtunk róla, Oláh Norbert festőművész a VIII. kerület egyik lakója. Sőt, már több annál, hiszen legutóbbi munkájában vászonra vitte a kerület általa a legizgalmasabbnak tartott háztetőket. A kiállítás a falakat helyezi középpontba. Mindennek különös fűszert ad helyszín, a hírhedt ‘nyócker’, mely talán Budapest izgalmasabb kerülete.
A kronologikus tematikát követő kiállítás első terme az 1962-es indulástól az Omega Red Star from Hungary című lemez 1968-as londoni megjelenéséig tartó időszakról szól. A következő egység a zenekar legsikeresebb korszakát, az 1970-es éveket idézi föl. A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt, a kiállítótérben pedig egy százéves orosz szánt, egy trojkát is elhelyeznek majd.
No Title
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
Az Új Babilon terem a ’80-as évektől a jelenig tartó korszakról szól és ott láthatók majd az együttes legsikeresebb koncertjeinek felvételei is – mondta a múzeumigazgató. A tárlatot a múzeum szakemberei állították össze, együttműködve a zenekar tagjaival. Az anyag a tervek szerint Szentes után az országban több helyen is látható lesz majd – tette hozzá Farkas László.