Egy középkorú nő rontott be ordítozva Opitz Barbi otthonába, majd nekiment Barbi barátjának, aki meg is sérült.
Zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy középkorú nő ellen, aki ordítozva tört be Opitz Barbi albérletébe, és rátámadt az énekesnő barátjára, Serleg Albertre – írta a Bors.
A lapnak a hetedik kerületi ház egyik lakója elmondta, hogy a nő minden bizonnyal Barbi édesanyja volt.
A lakó elmondása szerint a nő bekopogott, majd azonnal ordítozni kezdtek, és veszekedni kezdett a fiatal férfival.
A lakó közölte: “Egy csinos, vérmes barna nőt láttunk, a szövegkörnyezetből arra következtettünk, hogy a lány édesanyja az. Nem lehetett pontosan érteni a szavakat, de olyan indulat volt a hangjukban, hogy beleborzongtunk.”
A lakó elmondása szerint dulakodás hangjait lehetett hallani, „csörömpölt minden”, és hozzátette: “Attól féltünk, hogy itt vér fog folyni.”

Kapcsolódó cikk

A BRFK a Bors megkeresésére közölte, hogy az esettel kapcsolatban egy középkorú nővel szemben zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a VII. Kerületi Rendőrkapitányság.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet