Olyan italozás lett, ami tényleg ferge – várd ki – teges lett!

A lakosok segíteni indultak, hátha megtalálják a férfit

A törökországi hatóságok értetlenül állnak az eltűnt személy keresése után, amely jó hírekkel, de egy furcsa fordulattal zárult.

A LADBible helyi médiumokra hivatkozva azt írja, hogy egy Beyhan Mutlu nevű férfi a barátaival italozott a Fekete-tenger közelében található İnegöl városa mellett egy kisebb, Çayyaka nevű településen, mikor egyszer csak gondolt egyet, és elindult egyedül az erdőbe. Az ivócimborái ezt nem tudták mire vélni, és amikor már komolyan aggódtak érte, akkor a hatóságokat is értesítették, akik el is kezdték keresni az 50 éves eltűntet.

A férfi eltűnésének híre elterjedt a környéken, és a lakosok úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a keresőcsapathoz, abban a reményben, hogy több szem hamarabb megtalálja őt. És ekkor egy váratlan csavarral a még mindig részeg Beyhan Mutlu bekapcsolódott az ő megtalálása érdekében indított expediócióba anélkül, hogy tudta volna, kit is keresnek pontosan.

A barátok sem ismerték fel, de miért?

Az NTV nevű helyi médium tudósítása szerint a kereső- és mentőcsapatok többször is kiabálták Mutlu nevét, amíg valaki a csapatból meg nem szólalt:

Kit keresünk? Itt vagyok.

És tényleg ő volt az. Ő, akit egészen addig kerestek.
Kapcsolódó cikk
Nem nehéz elképzelni, mennyire megdöbbenhetett mindenki, amikor kiderült, hogy az a személy, akit egész idő alatt kerestek, végül velük volt.
Egyelőre nem világos, hogy Mutlu hogyan nem tudta, hogy a barátai bejelentették az eltűnését, és a helyi média sem magyarázza meg, hogy a haverok hogyan nem ismerték fel a társukat a keresőcsapatban.
A lényeg azonban az, hogy az 50 éves férfi biztonságban van. A rendőrök pedig hazavitték, és jelentést írtak a Másnaposok következő folytatásába illő sztoriról.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.