A feljelentés egyik kulcsa az volt, hogy ha a zebrák valóban elpusztultak, és esetleg levadászták őket, az szerinte állatkínzás gyanúját is felvetheti. A cikk szerint a zebra nem szerepel a magyar vadászati szabályozásban felsorolt vadászható állatok között, ezért az elejtése jogellenes lenne. A rendőrségi döntés azonban nem a lehetséges kimenetekre, hanem az információk megalapozottságára koncentrált. Hadházy a közösségi oldalán azt írta, nem érte meglepetésként az elutasítás, és felidézte, hogy korábban is több ügyben fordult hatóságokhoz hasonló eredménnyel. Bejegyzésében így fogalmazott: „Ezért aztán annyit írtak, hogy »feltételezések« ügyében nem nyomoznak.” A képviselő szerint a reakció azt mutatja, hogy a politikailag kényes ügyeknél a rendszer inkább leáll, mintsem kérdezzen.

Ugyanebben a posztban egy másik részletet is kiemelt, ami szerinte sokatmondó: „tegnap képesek voltak Mészáros biztonsági őrei órákat ácsorogni a pusztában, csak nehogy kikerüljük a szafariparkhoz vezető lezárt utat…” A cikk ezzel azt érzékelteti, hogy a helyszín körül a figyelem és az óvatosság nagy, miközben a hivatalos eljárás a feltételezés szónál megállt. A zebraügy így megint inkább szimbólum lett, mint kivizsgált történet. A cikkben megszólaló értelmezés szerint a kérdés nem is pusztán az, hogy „voltak-e zebrák”, hanem az, miért lett ebből olyan téma, amit már nem lehet egyszerűen elintézni. Hatvanpuszta az elmúlt években önmagában is politikai jelkép lett, ezért minden hozzá kapcsolódó részlet azonnal nagyítólencse alá kerül. A rendőrségi döntés után viszont a vita lényegi része nem lett közelebb a lezáráshoz: az értesülések maradtak, a vizsgálat nem indult el.