Magyarország miniszterelnökéhez az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber látogatott el. A kettejük beszélgetéséről elkapott pillanatot választottuk a nap fotójának.

Jó hangulatban telt a találkozó egy része

O. Viktor kedden tárgyalt Manfred Weberrel, aki azért látogatott Magyarországra, hogy az elvarratlan szálakat megoldja. A nap fotójául választott kép tanúsága szerint a találkozó egy része igen kötetlen hangulatban telt. A magyar miniszterelnök állítólag hajlandó bocsánatot kérni.

Így költözött be Orbán Viktor a Várba, új munkahelyére

Januárban már hivatalosan is ez lesz Orbán Viktor munkahelye. Két nappal ezelőttig úgy tűnt, nem nézheti meg senki, milyen is lett végeredmény, aztán egy erről szóló Index-cikk után végül meghívást kaptunk egy december 24-i bejárásra.

Mint azt a fotó is mutatja, a Karmelita kolostor fogadta a két elnököt. Az apropót a FIDESZ EPP-ből való kizárásának kezdeményezése adta.

Weber: maradtak megoldatlan problémák

A Néppárt frakcióvezetője a találkozó után azt mondta, hogy a megbeszélés konstruktív volt. Szerinte sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.

Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania – jelentette ki. Hozzátette: a magyar kormánypártnak minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítania a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok.

Weber Orban Parl Kicsi 1 Oszlopos Breaking
Orbán Viktor És Manfred Weber Beszélgetése A Karmelita Kolostorban / Fotó: Mti / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán Viktor a találkozó után nem nyilatkozott, Gulyás Gergely állt a kamerák elé. Az Index tudósítása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: Orbán Viktor kész bocsánatot kérni, ha és amennyiben a hasznos idióták kifejezéssel megsértett valakit a Néppártban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.