Nagy Ákos zeneszerző-aktivista-újságíró, Márky-Zay Péter és Csintalan Sándor is ekképpen tett vagy tesz.
Közleményt adott ki a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely határozottan elítéli Orbán Viktor szombati kijelentéseit, amelyek nemcsak megosztóak és fenyegetőek, hanem a demokratikus értékeket is súlyosan sértik. A párt szerint a miniszterelnök olyan retorikát használt, amely a történelem legsötétebb időszakait idézi. Márki-Zay Péter pártja azt írta: nem engedik, hogy Magyarország visszatérjen a félelem és megosztottság korszakába.
“Nem félünk! Üzenjük Orbán Viktornak és kormányának: ez a mi hazánk is! Nem engedjük, hogy egy korrupt, hazug rendszer elhallgattassa azokat, akik másként gondolkodnak. A demokráciát és a jogállamot meg fogjuk védeni, és minden eszközzel fellépünk a gyűlöletkeltő, uszító politika ellen” – írták a közleményben.

Kapcsolódó cikk

Ennek érdekében a Mindenki Magyarországa Néppárt feljelentést tesz Orbán Viktorral szemben közösség elleni uszítás miatt. A jogállamiság nem alku tárgya, nem hátrálnak meg – írta közleményében a párt.
A kormányfő a nemzeti ünnepen „húsvéti nagytakarítást” helyezett kilátásba, ami szerinte azért tart fontos, mert „átteleltek a poloskák”. Orbán gyakorlatilag hazaárulónak nevezve a felsoroltakat azt mondta: felszámolják „a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket”.
Márky-Zaj mellett Nagy Ákos zeneszerző-aktivista-újságíró is ekképpen tett.
Mint írta Facebook-bejegyzésében Nagy, “feljelentésemet a regnáló miniszterelnök beszéde miatt azért intézem, mert a fentiek mind a gyűlöletbeszéd (BTK. 332§), mind a közösség elleni uszítás (BTK. 332§ ) vádját kimerítik, ami minden jóérzésű ember számára elfogadhatatlan.”

Kapcsolódó cikk

A legutóbbi Kötöttfogás című műsorban pedig Csintalan Sándor is azt mondta, hogy már készíti elő többedmagával a feljelentést.

A hétfői Magyar Nemzet változtatás nélkül hozta le a beszédet, amelyet Bayer Zsolt véleménycikkben védett meg, jelezve, hogy „a túloldali világ kussoljon, szálljon magába és kérjen bocsánatot mindazért, amit 1988 óta elkövetett a nemzeti oldal, a Fidesz és Orbán Viktor ellen. És akkor ennyit és pont ennyit a poloskákról.” Ő konkrétan beazonosítja a Tisza Párt elnökét, mint „Poloska Petit”, akit el kell takarítani „a normális emberi élet útjából.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.