Még autója sincs
Nincs több tartozása a magyar miniszterelnöknek – derült ki Orbán Viktor 2021-es évről számot adó vagyonnyilatkozatából. A választásokra készülő kormányfő felcsúti háza és XII. kerületi lakása változatlanul megvan, ez utóbbinak csak felerészben ő a tulajdonosa.
Kifizették tehát a feleségével a 2002-ben felvett 20 millió forintos jelzáloghitelt, ezen túl azonban egy forint megtakarítása sincs.
Orbán Viktornak egy éve még lakáshitele is volt
Tavaly egyébként Orbán Viktor még arról vallott, hogy ugyan pénze továbbra sem volt, de 2020-ban a lakáshiteléből 1,2 millió forintot már abban az évben is törlesztett. Megelőző évben fordult elő először olyan, hogy egy forintot se írt be a miniszterelnök a vagyonnyilatkozatába – itt a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó megtakarításokat kell feltüntetni.
Kapcsolódó cikk

Fudan Egyetem-tüntetés: „Orbán Viktor minden képzeletet felülmúló vagyonnal a zsebében fog megbukni”
Több ezren vettek részt a tiltakozáson.
Pedig 2018-at még 1,39 millió forinttal zárta Orbán Viktor, 2017 végén pedig 993 ezer forint volt a bankszámláján. Orbán Viktor vagyoni helyzetét 2020 annyiban is befolyásolta, hogy akkor Róza lánya elköltözött a szülői házból, már csak Flóra nevű lánya lakik vele és feleségével egy háztartásban, ő 2021-ben is velük élt a mostani nyilatkozat szerint.
A 2019-es, 2020-ban közzétett vagyonnyilatkozata szerint sem volt megtakarított pénze. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely kapott is az alkalmon, hogy kisegítse a magyar miniszterelnököt, és küldött zsebpénzt.
Nem mérvadó a vagyonnyilatkozat
Izgalmasnak tűnhet a közpénzből fizetést kapó, és hivatalosan főként ebből élő közjogi tisztségviselők, kormánytagok, vagy éppen a megválasztott parlamenti képviselők vagyoni helyzetét követni, a jelenlegi magyar vagyonnyilatkozati rendszer lényegében értelmetlen, hiszen a képviselők/kormányzati szereplők azt vallanak be, amit akarnak – jegyezte meg a Telex.
Kapcsolódó cikk

A német köztévé külön adást szentelt Orbán Viktor kinevetésére
Nem először veszik górcső alá a magyar miniszterelnököt. Tavaly kétszer is helyet kapott a műsorban.
De korántsem ez az egyetlen probléma a rendszerrel, tette hozzá a Telex. Mint írta a lap, valós, érdemi ellenőrzés kijátszását kifejezetten segíti, hogy nem kell azonosító adatokat – helyrajzi számot, ingatlan címét, hitel esetén a hitelfelvétel idejét, pontos összegét – megadniuk a honatyáknak. Szintén nem kell nyilatkozni a különböző társadalmi szervezeteknél vagy testületeknél betöltött tagságról. Márpedig ez összeférhetetlenséget eredményezhet a törvényhozási munka során, és noha létezik ilyen különnyilatkozat is, az nem nyilvános, így ellenőrizhetetlen. De mindez eltörpülhet emellett is, hogy a vagyonnyilatkozatok hibás, nem megfelelő kitöltését lényegében lehetetlen büntetni a jelenlegi szabályok szerint. A Mentelmi Bizottságnak ugyanis nincsen lehetősége átfogó vizsgálatot lefolytatni a képviselők vagyonosodásával kapcsolatban.
Kapcsolódó cikk

„Orbán Viktor? Az atyánk!” – Sziget Fesztivál 2019 lakói a politikusainkról
Többen Hadházy Ákost autóversenyzőnek nézték, Németh Szilárdot Kövér Lászlónak. De szinte mindenki tudta, ki az az Orbán Viktor.