Komoly, amit a fejéhez vágott.
Kajdi Csaba a celebvilág egyik megmondóembere, és sosem nem rejti véka alá valakiről a véleményét.
Így van ez most Ördög Nórával kapcsolatban, akiről komoly állításokat fogalmazott meg mindenki Cylája:
Kapcsolódó cikk

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt
Hatalmas volt a félelem.
“Nekem úgy tűnik, mintha mórahalmi szűzanyának állítaná be magát, miközben nem az. Minden lépése gondosan felépített üzlet. „Vegyük, Pali, ahogy sírok, amikor a reptéren újra látom Micit és Vencit. Ez nagyon fog tetszeni a követőknek.” Teszi mindezt úgy, hogy az utolsó napok kivételével az egész Ázsia Expressz alatt vele volt a családja bébiszitterestül” – mondta Kajdi Csaba.
“Borzasztóan álszentnek és hatásvadásznak tartom őt. Egyetlen könnycseppjét sem hiszem el” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk

„Menj a p_csába!” – Ördög Nóra hangos káromkodásától zengett a stúdió, a műsorvezető teljesen kikelt magából Hajnóczy Soma miatt
Nagyon alpári módon viselkedett Ördög Nóra.
“Ugyanannál a csatornánál dolgoznak Tillával, Tilla mégis ki tudott menni a gyermekbántalmazás elleni tüntetésre. Nóra, a boldog családanya, aki a gyerekeit reklámcélra és a saját népszerűsége érdekében használja fel, nem. Persze, nem tartom kizártnak, hogy azért, mert nincs véleménye. Nem tudom, melyik a szomorúbb – mondta a Story magazinnak a modellügynök, aki mindentől függetlenül Nóra karrierjét elismeri.
“Úgy tudom, kávéfőző kisasszonyból nőtte ki magát profi műsorvezetővé. Ez tiszteletreméltó. Igaz, ezt nagyrészt az első férjének, Rubin Kristófnak köszönheti”
– tette hozzá.
Kapcsolódó cikk

Így döntött a TV2! Váratlanul leváltották Ördög Nórát a csatornánál
Sokan fognak elszomorodni a TV2 döntése miatt, ugyanakkor biztosan lesznek olyanok is, akik üdvözlik a csatorna változtatását.