Ördög Nóra nyolc évvel azután, hogy átigazolt a TV2 csatornához, elmondta, miért döntött úgy, távozik az RTL Klubtól.

Ördög Nóra a Partizán esti műsorának vendége volt, az adásban könnyek között mesélt róla, hogy az RTL Klub, ahol karrierjét kezdte, méltatlanul bánt vele, különösen a terhessége idején. 

A műsorvezető 2001-ben kezdett az RTL Klubnál dolgozni, sokáig a csatorna egyik legnagyobb arca volt, több produkcióban szerkesztőként is dolgozott, bár ezért a plusz munkáért nem kapott külön pénzt. Elmondása szerint nem becsülték meg, nem ismerték el munkáját, ráadásul várandóssága miatt kikerült az állományból, így nem kapott fizetést, amíg újszülött gyermekével otthon volt.

Tök nagy pofon volt, hogy basszus kidolgozom a lelkemet, majd egyszer csak kiderül számomra, hogy van olyan kollégám, férfi, aki háromszor többet keres, mint én. Nyilván ezt nem lehet összehasonlítani, mert a népszerűség, az egyéniség, a tapasztalat, egy csomó minden számít, de mégiscsak bosszantott, hogy én mindig ott vagyok időben, mindig készen vagyok, mindig elmondom a dolgokat, és háromszoros volt a különbség a fizetésünk között, talán még kicsit nagyobb is.

Már több mint 10 éve dolgozott a csatornánál, amikor teherbe esett. Azelőtt állományban volt, ami azt jelenti, hogy havi rendszerességgel kapott fizetést, független attól, van-e épp futó műsora. Ennek ellenére, amikor várandós lett, kiderült, felettesei közbenjárása ellenére nem kapja meg a fizetését, s mindössze 50 ezer forint gyesre jogosult. Ez azért is zavarta, mert tudta, volt olyan férfi kollégája, aki egy teljes évig nem volt képernyőn, mégis megkapta a fizetését, terhessége miatt pedig csak fél évre esett volna ki a munkából, és ennyi idő gyakran egyébként is eltelik két műsor között.

Ördög Nóra akkor mondott fel az RTL-nél, amikor második gyermekével esett teherbe. 2014-ben ajánlatot kapott a konkurens csatornától, a TV2-től, és már nem kezdett el tárgyalni az RTL-lel, hanem otthagyta a csatornát, ami nagy port kavart a vezetőségnél. Ördög Nóra távozása nem egészen egyedi, 2020-ban például Lékai-Kiss Ramóna átigazolása borzolta fel a kedélyeket, aki 19 év után távozott az RTL Klubtól.

Az RTL Klub is reagált a műsorvezető kijelentéseire:

Szeretnénk röviden reagálni arra, amit Ördög Nóra mondott a Partizánban a nálunk töltött éveiről és távozása körülményeiről. Nem helyreigazítást szeretnénk kérni az elhangzottak miatt, sokkal inkább elnézést. Elnézést kérünk azokért a sérelmekért, amelyekről a műsorvezetőnő úgy érzi, hogy évekkel ezelőtt őt az RTL Klubban érték. Az akkori helyzet értékelése nélkül szeretnénk hangsúlyozni, hogy az RTL Magyarország nagyon sokat változott az elmúlt, több mint hét évben. Egy más értékeket képviselő médiacég lett. Évek óta azon dolgozunk, hogy teljes esélyegyenlőséget teremtsünk, hogy egy nő ugyanazért a munkáért ugyanazt a juttatást kapja, mint egy férfi, és tehetséggel és szorgalommal ugyanolyan magasra is juthassanak nálunk a karrierjükben. Erőfeszítéseink sikerét jelzi a női közép- és felsővezetők számának folyamatos növekedése és a fizetési különbségek megszűnése is. Azt reméljük, hogy munkánk eredményei túlmutatnak az RTL Magyarországon, és hatással lehetünk más munkahelyekre és akár a teljes társadalomra is

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet