Osváth Zsolt nehezményezi, hogy Ördög Nóra nyilvánosan határolódott el a Hősök terén tartott tüntetéstől.
Az elmúlt évek legnagyobb tüntetését tartották a legismertebb magyar tartalomgyártók múlt pénteken Novák Katalin lemondása és a pedofilbotrány után. Számítások szerint 130-166 ezer ember volt kint a Hősök terén, hogy kiálljon a gyermekvédelem ügyéért.
A felzólalók között volt Baukó Attila, azaz Azahriah, Gulyás Márton, a Nemakarokbeleszólni, a Jólvanezígy és a Fókuszcsoport készítői, valamint Osváth Zsolt is. A megmozduláshoz a szervező influenszereken kívül közel 130 híresség is a nevét adta, akik mind támogatták a tüntetést. Osváth Zsolt elmondása szerint azonban legalább ennyien voltak, akik visszautasították a felkérést – mondta el a youtuber legújabb videójában, amit a Blikk szemlézett.
A videóban nem árulta el, kik voltak azok, akik privátban mondtak nekik nemet, ám azokra kitért, akik nyilvánosan utasították vissza. Osváth Zsolt elsőnek Ördög Nórát szólította meg, aki az Instagram-oldalán indokolta, miért nem áll be mögéjük.

Kapcsolódó cikk

„Az elmúlt napokban több megkeresést is kaptam több irányból, hogy szólaljak fel, vállaljak szerepet a bántalmazott gyerekek ügyében. Boldog vagyok, mert azt látom, ebben a témában egységes az álláspont, s nem is lehet más: a bűnösöknek zéró tolerancia. Ugyanakkor – csakúgy, mint minden közéleti témát – ezt is mélyen átitatja a politika, amelytől eddig is és ezután is távol fogom tartani magam” – írta Ördög Nóra.
Osváth Zsolt elárulta, hogy kiírása után teljesen másképp kezdett el gondolkodni Ördög Nóráról. „Nóra a tulajdonosai kedvére próbált tenni úgy, hogy egy nyilvános posztban határolódott el tőlünk, jelezve, hogy a gyermekbántalmazás minden formáját elítéli” – fogalmazott.
Hozzátette: “Nóri, simán esélyed lett volna most azt mondani, hogy bár én a kormánytól kapom a fizetésem, és én csak szórakoztató műsorokat gyártok, de a gyerek az egy no go zóna.”
Korábban, a Zshow Time felkérésének eleget tett, és leült beszélgetni Osváthtal. Ott azt mondta Ördög Nóra, hogy “Nem használom a gyerekeimet és nem élek vissza a jogaikkal”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.