Jövő kedden kezdődik a 12. Ördögkatlan fesztivál, amelynek öt napja alatt 650 programot kínálnak az érdeklődőknek, mondták a pénteki sajtótájékoztatón a szervezők. 

A Ördögkatlan fesztiválon egyebek mellett színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi rendezvényekkel, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.

Mint azt Kiss Mónika, a mintegy 200 millió forintból megvalósuló rendezvény egyik főszervezője elmondta, reményeik szerint idén minden eddiginél több, 80-100 ezer embert vesz részt a Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megvalósuló programokon.

Ördögkatlan Fesztivál 2019 Fellépők
Ördögkatlan Fesztivál / Fotó: Mti

Az újdonságokról szólva kiemelte, hogy idén öt külföldi zenekar is érkezik, emellett új játszóhelyszínek bekapcsolódása lehetőséget nyújt arra, hogy bizonyos produkciókból három-négy előadást is hirdetnek.

“Nem vagyunk normálisak” – Ördögkatlan Fesztivál (Videó)

A ContextUs szerkesztősége már nagyon várja az Ördögkatlan Fesztivált. Vermes Niki, portálunk POP rovatszerkesztője számolt be videó formájában, mely eseményeket várja a legjobban.

Bérczes László, az Ördögkatlan fesztivál másik főszervezője azt emelte ki, hogy az összművészeti rendezvény minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart.

Mint mondta, a rendezvényen idén kiemelten megemlékeznek a tíz esztendeje meghalt Cseh Tamásról, akinek emlékszobájában rendszeresen lesznek programok archív hangfelvételekkel, emlékkoncerttel, beszélgetésekkel.

A koncertek között lesznek komolyzenei előadások is, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható majd. Az irodalmi estek mellett workshopok és képzőművészeti események is helyet kaptak a programban.

A Macska-jaj rendezője, Emir Kusturica szereti a Rossz verseket

Magyar sikerrel zárult szombat este a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztivál. Reisz Gábor alkotása, a Rossz versek kapta a fődíjat az Emir Kusturica által elnökölt zsűritől. Ezt az elismerést először nyerte el magyar film, a díjat a magyar rendező vette át a fesztivál záró gálaestjén Monte-Carlóban. rossz versek film

Az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek.

A rendezvény programja a www.ordogkatlan.hu honlapon érhető el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.