Orosz Barbara március elején titokban megtartotta az esküvőjét kedvesével.

Orosz Barbara pár hónappal ezelőtt jelentette be, hogy megkérték a kezét. Francia párjával másfél éve vannak együtt, az eljegyzés is Párizsban történt.

A tévés most a Hot! magazinnak árulta el, hogy március elején titokban az esküvőt is megtartották, írjaBlikk.

“Korábban egyikünk sem akart házasodni, mindketten szinte menekültünk a komoly elköteleződés elől. Úgy érezzük, kompromisszum lett volna bárki mással összekötni az életünket” – vallotta be.

Mindketten kivártuk a hozzánk illő társat, nem siettettünk semmit, de tudtuk, hogy mit szeretnénk, és meg is teremtettük. Ezért a türelemért végtelenül hálásak vagyunk a sorsnak

– tette hozzá. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.

megasztar 2025 kieso ma

Hatalmas balhé alakult ki a Megasztár zsűritagjai között

Parázs vita robbant ki a Megasztár zsűritagjai között Ádám Attila produkciója után. A fiatal tehetség előadása alaposan megosztotta a zsűrit: Curtis ezúttal sem fogta vissza magát, és kemény kritikával illette Attilát, ahogy már a múlt heti élő show-ban is tette.