A jó mindig győz.

Három ukrán cég, az 1+1 media, az Animagrad, valamint a Mamahohotala közösen készítette el A jó mindig győz című filmjét, ami a gyerekek nyelvén mesél a háborúról.

A készítők által közzétett sajtóközlemény szerint ennek célja, hogy a manipulatív információk sora, illetve a propaganda a legfiatalabbakat is megcélozza.
A három évnél idősebbeknek szóló projektben jelenleg ukrán, orosz, illetve angol nyelven tette közzé a két és fél perces filmet, aminek középpontjában két kisfiú, az orosz Iván, illetve az ukrán Mikola áll.

A nagyobb orosz fiú rendszeresen elvette a másik játékait, és azt sem nézte jó szemmel, mikor a játszótársa másokkal akart barátkozni. A nyár végén a gyerekek különböző iskolákba kerültek, Iván pedig nem volt megelégedve Mikola választásával, így annak barátait próbálta meg ellene fordítani, hazugságokkal etetve őket. 

Senki sem hitt neki, Ivánt ez viszont nyilvánvalóan felbőszítette, és egyre kétségbeesettebb lépésekre szánta el magát.

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet