Mint közölték, "haladéktalanul" elhagyják az orosz piacot.

Két héttel a Morbius című szuperhősfilm oroszországi bemutatójának lemondása után a Sony Pictures bejelentette, hogy a február végén kitört háború miatt haladéktalanul elhagyja az orosz piacot, írta meg a 24.hu az MTI-re hivatkozva.

A döntés következtében a Pókember: Nincs hazaút nem kerül majd a boltokba, elmaradnak a jövőbeli premierek, sőt, a cég animékkal teli streaming-szolgáltatója, a Crunchyroll sem elérhető többé.

A Sony-csoport mindemellett kétmillió dollárt – mai árfolyamon több mint 700 millió forintot – adományozott az ENSZ menekültügyi szervezetének, illetve a Save the Children nevű civil szervezetnek, amik humanitárius akciókkal segítik az Ukrajnában élőket.

Mint beszámoltunk ebben a cikkünkben, még a háború kitörésének elején több hollywoodi filmstúdió bejelentette, hogy leállítják az oroszországi forgalmazásukat az új filmjeikre vonatkozóan. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet