A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia október 7-i bejelentése alapján a legjobb nemzetközi filmért járó szoborért 93 ország alkotásai versenyeznek – írja a The Hollywood Reporter.

A „külföldi film” helyett idéntől a „nemzetközi film” kategóriába nevezhették alkotásaikat a nem amerikai filmkészítők – ebben a kategóriában indul Tóth Barnabás Akik maradtak filmje is.

Oscar Díj 2020
A 2019-Es Oscar-Díj Nyertesei (Balról Jobbra): Rami Malek, Olivia Colman, Regina King, Mahershala Ali / Fotó: Andrew H. Walker / Bei / Rex / Shutterstock

A nemzetközi film kategória főbb kritériumai: olyan, legalább 40 perces mozgókép, amely az Amerikai Egyesült Államok területén kívül készült és nem angol nyelvű párbeszédek dominálnak benne.

Akik maradtak: Túlélték a háborút, de élni még nehezebb lesz – Kritika

Nem csak az a kérdés, túl lehet-e élni a tragédiákat, hanem az is, hogyan lehet azok után élni és szeretni. Szívbemarkoló élmény Tóth Barnabás Akik maradtak filmje, amelyet a jövő évi Oscar-díjra jelölt Magyarország. akik maradtak film, tóth barnabás rendező, hajduk károly, szőke abigél

A szakértők szerint a legjobb nemzetközi film Oscar-díjának elnyerésére egy dél-koreai dramedy, az Élősködők (Parasite) is esélyes. Az idei cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Aranypálmát, a magyar mozikban december 5-től vetítik.

Az egyenlőtlenségek okozta társadalmi erőszakről szóló film, az Élősködők nyerte a 2019-es Cannes Filmfesztivál Arany Pálma-díjat

A gazdatest, a Snowpiercer – Túlélők viadala, az Okja rendezője tízévnyi nemzetközi kitérő után forgatott ismét a hazájában. És ennek eredményeként egy tőle megszokott hangvételű, besorolhatatlan szociális tragikomédiát készített. Bong Dzsun Ho nem először választotta a szórakoztató zsáner műfaját, hogy hangsúlyosabban és szimbolikusan tudja megmutatni a szociális viszonyokat egy olyan világban, ahol a társadalmi különbségek igazságtalan módon növekednek.

Pedro Almodovartól a Fájdalom és dicsőség (Pain and Glory) és a francia-mali származású Ladj Ly rendező A nyomorultak (Les Misérables) újragondolása is az esélyesek között szerepel. A szenegáli Mati Diop Atlantique (Atlantics) filmje is a várományosok között, aki az idei cannes filmfesztiválon már történelmet írt. Mint ismert, a nagydíj elnyerésével ő lett az első színes bőrű nő, aki díjat nyert Cannes-ban.

Mati Diop, aki filmjével történelmet írt Cannes-ban!

A helyszín Dakar, Szenegál, ahol rengeteg fiú és férfi tűnik el, átszelve az óceánt, kockáztatva az életüket egy jobb jövő reményében. Mati Diop az otthon maradt asszonyok és barátnők szemszögéből mondja el napjaink menekültválságát. Ahogyan Diop fogalmazott, úgy kell elképzelni, mint az Odüsszeusz története Penelopé nézőpontjából. A rendezőnek Sylvester Stallone adta át a díjat.

Ghána, Nigéria és Üzbegisztán filmje először indul a megmérettetésen. A legjobb nemzetközi film kategóriájának tíz versenyműből álló shortlistjét december 16-án hozzák nyilvánosságra, majdnem egy hónappal az összes többi kategória 10 legjobbjának kihirdetése előtt (2020. január 13.). A 92. Oscar-díjátadó gálát pedig 2020. február 9-re tűzte ki az Akadémia.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.