Az Amerikai Filmakadémia csúcseseményére, az Oscar-díjak átadására évről évre egyre kevesebben kíváncsiak. Az okokat, úgy tűnik, ismerik a szakértők, a megoldást kevésbé.

Az Oscar-díjátadó nézettsége évek óta csökken

Közeleg az idei Oscar-díjátadó, azonban a filmvilág legfontosabb ünnepe csúfos érdektelenségbe fulladhat, írja a The Guardian. Az Amerikai Filmakadémia estélyének kudarcát nem csak az idei Golden Globes- és a BAFTA-gála közvetítéseinek alacsony nézettsége vetíti előre, hanem néhány éve már tendenciózusan csökken az érdeklődők száma.

Márpedig ha a díjkiosztók nem csak a Covid-19 miatt fulladnak érdektelenségbe, az felveti azt a kérdést, hogy mi lesz az Oscar-díjátadó jövője.

Oscar Dijatado 2021 Nézettség
(Balról Jobbra) Bb-8, Oscar Isaac, Mark Hamill És Kelly Marie Tran Díjat Adnak Át A 2018-As Oscar-Gálán / Fotó: Kevin Winter / Getty Images

Steven Gaydos, a Variety szaklap tartalomigazgatója szerint van ok az aggodalomra. Elmondta, hogy az Amerikai Filmakadémia díjátadó műsora kizárólag a televíziós közvetítésre épít, a jogdíjak teszik ki éves költségvetésének döntő hányadát. 

Kapcsolódó cikk

Ez az érvényes szerződés szerint évi 75 millió dollárt jelent az ABC csatornától egészen 2028-ig. Az ABC 129 millió dollár hirdetési bevételre tett szert a 2020-as műsor reklámidejének értékesítéséből, tehát még mindig bőven megéri az Oscar-díjátadás közvetítése. Ugyanakkor soha nem nézték még olyan kevesen Amerikában a gálát, mint tavaly.

Nem csak a koronavírus tett be az Oscarnak

A nézettség visszaesése mögött több tényező áll. A világjárvány csúnyán padlóra küldte a filmipart és a szektor normál működése alapjában felborult. Számos kasszasikernek ígérkező, várva várt film bemutatóját el kellett halasztani vagy streamingszolgáltatók mutatták be a mozik helyett.

Márpedig régóta ismert tény, hogy ha nagy érdeklődéssel várt filmeket jelölnek Oscar-díjra, ahogyan a Gyűrűk ura vagy az Avatar esetében történt, akkor érezhetően többen ülnek le a képernyők elé megnézni a show-t. 

A műsorkészítők nem vették figyelembe a nézői igényeket, akik a rendkívül hosszú műsoridőre, a műsorvezetők kiválasztására és az adás tartalmi elemeire panaszkodtak. A jelöltek és győztesek sokszínűségének hiánya szintén nem újkeletű probléma. 

Bár a producerek felvetettek néhány megoldási javaslatot (a kevésbé népszerű kategóriák kihidetése a reklámszünet alatt vagy kevesebb jelölt betétdalt előadni), az olyan újító szándékok pedig, mint a legjobb közönségfilm kategória bevezetése, komoly ellenállásba ütközött a szakma részéről.

Közvetítés négy helyszínről

Az április 25-i adásról nem sok részlet szivárgott ki eddig. Steven Soderbergh-t, az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi rendezőjét kérték fel producernek, aki a virtuális Golden Globes technikai nehézségei láttán mindenáron jelenléti gálát kívánt összehozni, száműzve a Zoomot és társait. Végül a két eredeti Los Angeles-i helyszín mellett Londont és Párizst is bekapcsolják a közvetítésbe.

Közönségfilmek az Oscar-gálára

Ballad of Buster Scruggs rendezője – és nem mellesleg Chalamet-val a The French Dispatch-ben együtt játszó Frances McDormand férje – elhívta őt vacsorázni. A steak fölött jutott idejük Bob Dylant is kibeszélni. Coen egyrészt nagy rajongója az énekesnek, másrészt pedig Llewyn Davis világa című filmjéhez komoly kutatást végzett arról a korszakról, amikor Dylan is kezdőként bontogatta szárnyait.Ballad of Buster Scruggs rendezője – és nem mellesleg Chalamet-val a The French Dispatch-ben együtt játszó Frances McDormand férje – elhívta őt vacsorázni. A steak fölött jutott idejük Bob Dylant is kibeszélni. Coen egyrészt nagy rajongója az énekesnek, másrészt pedig Llewyn Davis világa című filmjéhez komoly kutatást végzett arról a korszakról, amikor Dylan is kezdőként bontogatta szárnyait.

Az emberek azért is nézik az Oscar-gálát, hogy kedvenceiket magánemberként láthassák, ahogy izgulnak, meghatódnak, szenvedélyesen beszélnek a munkájukról. A közönség bepillanthat a szépek és tehetségesek életének egyik fontos napjába. Minél kevesebb a nemzetközi sztár, annál inkább veszít a varázsából az Oscar-gála. Ha maga a franchise-film az igazi látványosság, akkor senki sem kíváncsi egy díjátadóra

– vélte Gaydos.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet