Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak – derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.
A 45 és 59 év közötti, valamint a 60 esztendősnél idősebb korosztály esetében ez az arány 72 százalék.
Azt feltételezést, hogy létezhet egy történelemhamisító összeesküvés, csak minden negyedik megkérdezett, 26 százalék veti el.
Ennek a csoportnak a véleménye szerint a történészek az igazság megállapítása céljából vizsgálják újra az orosz történelmet.

A válaszadók 63 százaléka hisz abban, hogy van egy olyan szervezet, amely a “nem hagyományos nemi kapcsolatok” propagálása révén igyekszik aláásni az oroszok lelki értékeit.
Fake News: Az év top 10 hoax sztorija, amit mindenki bevett
2016 az az év volt, amikor az emberek elkezdtek rákapni az interneten terjedő pletyka ha (fake news) duzzasztására, és az átszivárgott a nénikéd Facebook-falára. A közösségi média terjesztő és indulatokat kovácsoló erejével a hülyeség látszólag nulla analizáló képességgel rendelkező felhasználóktól a komoly hírportálokig jutott.
Velük szemben 24 százalék vélekedik úgy, hogy a szexuális kisebbségek képviselőinek jogvédelmét nem irányítja rontó szándék. A kétezer fős mintán május végén elvégzett felmérés lehetséges hibahatára 2,2 százalékpont.