Hat autó karambolozott az Árpád úton, az egykori Megasztáros Pál Tamás autója a feje tetejére fordult.

Hat autó ütközött össze a „sárgán” áthajtó autó miatt

Pál Tamás Facebook-bejegyzésben mesélte el, ő ült a tömegkarambolban felborult autó volánja mögött, írja a Bors.

Egy BMW sofőrje nagy sebességgel hajtott bele az énekes-színész járművébe, és nekilökte négy másik autónak.

Pál Tamás karcolás nélkül úszta meg

Pál Tamás sérülések nélkül úszta meg a balesetet, de a biztonság kedvéért kórházba szállították kivizsgálásra.

Mentő bevitt, de nem volt semmi bajom, szóval jelentem, minden rendben. Köszönöm a helyszíni segítségnyújtást a mentősöknek, rendőröknek, tűzoltóknak, civileknek. Mindenki vigyázzon magára!

– írta.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.