Szergej Magnyitszkij tragédiája és az emberi jogi szankciók
A díj névadója Szergej Magnyitszkij orosz jogász és könyvvizsgáló, aki orosz állami tisztviselőket érintő nagyszabású adócsalási ügyet tárt fel.
Miután leleplezte a visszaéléseket, őt magát tartóztatták le.
Magnyitszkij 2009-ben, mindössze 37 éves korában halt meg egy moszkvai börtönben az embertelen körülmények és a megtagadott orvosi ellátás miatt.
Tragikus sorsa a hatalmi önkény szimbólumává vált, és kézzelfogható nemzetközi jogi választ indított el a nyugati demokráciákban.
Az esete nyomán születtek meg a Magnyitszkij-törvények, amelyek világszerte jogi eszközt adnak a korrupcióért és súlyos emberi jogsértésekért felelős személyek vagyonbefagyasztására és kitiltására.
A díjazottak lajstromában ugyanis olyan nevek sorakoznak, mint John McCain egykori amerikai politikus. Kik azok a meghatározó nemzetközi alakok, akikkel mostantól egy lapon említik a magyar tényfeltárót?


