Kibertámadások és fizikai szabotázsakciók kockázata

Panyi Szabolcs a Friderikusz Podcast adásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország sem bízhat abban, hogy kimarad az orosz hibrid hadviselési törekvésekből. Az oknyomozó újságíró hangsúlyozta, hogy a jövőben fel kell készülni kibertámadásokra, szabotázsakciókra és drónberepülésekre is a térségben.

Munkája során az oknyomozó újságírót az a teher és rossz érzés foglalkoztatta, hogy olyan információk birtokába jutott, amelyeket mihamarabb a nyilvánosság elé kellett tárnia, köztük azt a felismerést, hogy „mi nem voltunk egy szuverén ország”.

A Friderikusz Sándor műsorában közzétett beszélgetésben kifejtette, hogy a szovjet csapatok távozása után a hálózatok megmaradtak, és később becsatlakoztak az orosz titkosszolgálati műveletekbe.

Panyi Szabolcs szerint a politikai környezet változásával Moszkva már nem feltétlenül a korábbi diplomáciai befolyási csatornákat, hanem a nyíltabb destabilizációs eszközöket alkalmazhatja.

A szakember rámutatott, hogy a szövetséges kelet-európai államok tapasztalatai alapján az orosz műveletek mind a digitális hálózatokat, mind pedig a fizikai rendszereket egyaránt fenyegetik.

A terepen mozgó hivatásos tisztek helyett azonban a GRU egy sokkal olcsóbb és rejtettebb módszerhez nyúlt. Milyen felületeken hajtják fel a gyanútlan megbízottakat a veszélyes akciókhoz?