Pápai Joci arról beszélt, hogy hogyan egyezteti össze az apaságot a munkájával.

Pápai Jocinak és feleségének két gyereke született, az énekes pedig részletesen mesélt a családjáról, írja24.hu.

A fiúk akaratlanul is az apukájukra akarnak hasonlítani, hiszen ő nekik az etalon. Zalánnak van tehetsége a zenéhez, de egyelőre még jegeli ezt a témát. Próbálom felkészíteni, de most inkább a sport és a csajozás foglalkoztatja.

“Érzékeny fiú, szereti, ha tanácsot kérhet tőlem vagy csak megdumáljuk, ha van valaki a láthatáron. Szerintem az apának az a feladata, hogy a fiát felkészítse az életre, egy anyának pedig a lányát. Nálunk ez kimondatlanul így történt a gyerekeimmel” – magyarázta. Elmondása szerint próbál minél több időt tölteni a gyerekeivel, de a munkája miatt a hetei nem úgy alakulnak, mint egy átlagos apának. 

Nagyon sok esetben irigykedem, amikor valaki hétfőtől péntekig dolgozik, a hétvégéje pedig teljes harmóniában telik. Nekem rendszertelenek a heteim.

“Azért próbálom úgy szervezni az életemet, hogy akkor tudjak időt tölteni a gyerekeimmel, amikor más nem, például napközben. Azt viszont hozzáteszem, hogy ezt még mindig tanulom” – tette hozzá. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.