Papp Bence Máté, Tóth Gabi kedvese először császárnak, majd mesternek hívta Peter Srámeket, aki megnyerte a Sztárban sztár All Stars döntőjét.

Szombat este Peter Srámek győzelmével ért véget a Sztárban Sztár tizedik, jubileumi All Stars évada.

Már az elrajtolása óta óriási figyelem övezte a műsort, ami nem is csoda, hiszen ezúttal is közönségkedvenc sztárok szállhattak a harcba a győzelemért hétről hétre, míg végül csak négyen jutottak tovább a döntőbe Gubik Petra, Puskás-Dallos Peti, Oláh Gergő és Peter Srámek személyében.
Az énekesek a döntőben is fantasztikus teljesítményt nyújtottak, így valóban nagyon szoros volt az eredményhirdetés, melynek során a műsorvezető, Tilla először felfedte a fantomképek megmutatása után, hogy Puskás-Dallos Peti lett a negyedik helyezett.
Majd pedig az derült ki, hogy őt Oláh Gergő előzte meg a harmadik helyen.
Majd jött a végső pillanat, amikor kiderült, hogy Gubik Petra és Peter Srámek ki lesz a Sztárban Sztár All Stars nyertese, aki végül Srámek lett.
Az énekes körül azóta is hatalmas a felbolydulás, sorra érkeznek neki a gratulációk, még korábbi vetélytársa, Tóth Gabi szerelme is reagált a sikerére.

“Őszintén gratulálok Mester! Megérdemled!” – írta Papp Máté Bence a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében. A jelenleg is elérhető Instagram-történetei – számszerűen három – kizárólag Srámekről szóltak: először buzdította követőit, hogy szavazzanak az énekesre, majd császárnak hívta, végül mesternek. Úgy tűnik, Papp Bence Máté eltökélt rajongója Srámeknek.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.