Idén is megrendezték a Parallel Vienna Art Fairt, ahol több magyar művész is képviselte Magyarországot: a magyar kötődésű osztrák Kunstverein Eisenstadt galériától Tranker Kata képzőművész, az osztrák Datum magazin és a magyar Kahan Art Space galériától pedig Kőszeghy Flóra képzőművész-festőművész és Oláh Norbert festőművész.

Magyarok a Parallel Vienna Art Fairen

A hét éve, 2013-ban alapított nívós Parallel Vienna Art Fair (PVAF) nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron három magyar is képviselte Magyarországot: Kőszeghy Flóra képzőművész-festőművész, Oláh Norbert festőművész és Tranker Kata képzőművész.

A szeptember 22. és 27. között megrendezett vásáron Kőszeghy Flóra és Oláh Norbert az osztrák Datum magazin és a magyar Kahan Art Space galéria égisze alatt állíthatott ki a PVAF-en.

Olah Norbert Festomuvesz Koszeghy Flora Kepzomuvesz Parallel Vienna Art Fair 2020
(Balról Jobbra) Kőszeghy Flóra Képzőművész, Angela Bruchmayer Kurátor És Oláh Norbert Festőművész A 2020-As Parallel Vienna Art Fairen / Fotó: Olvia Probst

Mind a magazin, mind a galéria partnerei a bécsi képzőművészeti vásárnak, így delegálhatták azokat, akiket érdemesnek tartanak arra a korábbi kiállítóik közül, hogy nemzetközileg is megismerjék munkáikat. Kőszeghy és Oláh egy-egy nagyobb alkotást mutattak be.

A művész identitása és emlékei egy hatalmas festményen

Oláh Norbert – akit talán nem kell bemutatni a ContextUs olvasóinak – nagyméretű, Tűzfal a Szerdahelyi és a Karácsony Sándor utca sarkán című olajfestménye Budapest tűzfalain látható történelmi rétegeket jeleníti meg. Az alaposan kidolgozott kép egyfajta meditatív jellegű elmélyült munka, ami a művész identitását és emlékeit is tükrözi.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az elmúlt négy évben rengeteg munka készült a tűzfalak témában, úgy éreztem, a Tűzfal a Szerdahelyi és a Karácsony Sándor utca sarkán a legjobban sikerültek közé tartozik. Emellett fontos szempont volt a méret is. A munkáim egyik fontos tulajdonsága festészeti szempontból a részletes, aprólékos kidolgozottság és egy nagyméretű festménynél ez még reprezentatívabb[/perfectpullquote]

– mondta Oláh.

Olah Norbert Festo Tuzfal Parallel Vienna Art Fair 2020
Oláh Norbert: Tűzfal A Szerdahelyi És A Karácsony Sándor Utca Sarkán, 2019

Mint hozzátette lapunknak, ez volt az első alkalom, amikor láthatta a nyilvánosság a szóban forgó festményét, még nem szerepelt más kiállításon.

Oláh Norbert: Hős, festő, építőmunkás / ContextUs

Nem tudom, de még a szüleim sem tudják megmondani a legkorábbi időpontot, amikor engem ez elkezdett érdekelni. Szerintem ez egy véletlenszerű dolog – sem naiv, sem szakmai tudásom nincs arról, hogy pontosan hogyan mennek ezek a dolgok, nálam csak egyszerűen nem következett be az a “rajztörésnek” nevezett esemény, amit az iskola szokott a legtöbb gyereknél okozni.

Elmondása szerint nagy érdeklődés övezte a képet, és abból az okból is örült a lehetőségnek, hogy több nemzetközi kurátorral és kritikussal volt szerencséje megismerkedni.

A tárgyak mint élőlények

Kőszeghy Spatial Cuts Vol.3. – ..LAS című installációja nagyméretű objekt, amely a tér falaival operál és méreteivel döbbenetes hatást nyújt. A ..LAS kifejezetten a PVAF-re készült – tudtuk meg a ContextUsnak nyilatkozó Kőszeghytől.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mivel a térbeli vágásokkal foglalkozó nagyméretű installációim helyspecifikus alkotások mindig az adott kiállítótérre reagálva készülnek el. Nem csak a méretük és az alakjuk változik, hanem a festészeti megoldások is eltérőek. Ezen műre 20 négyzetméternyi festményt készítettem, ami a felületét borította. A képek kifejezetten erre készültek és ennek a térbeliségét kívánták erősíteni. Festőként és építészként is fontos volt számomra ez a projekt[/perfectpullquote]

– mondta az építészmérnökként dolgozó Kőszeghy Flóra. Hozzátette, az ő munkáját is először láthatta a nagyközönség, ráadásul négy darabban szállították a helyszínre, mivel ott helyezte fel az utolsó rétegeket, így nem lehetett látni senkinek a végeredményt. „Amennyiben máshol kiállítanám, ismét változna. Mivel egyfajta élőlényként látom ezeket a tárgyakat” – tette hozzá.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A képzőművészként és festőművészként is alkotó Kőszeghytől megtudhattuk, hogy a ..Las az Atlas szóból ered. Szeret úgynevezett szókollázsokkal operálni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mivel a képek és az objektek maguk is valaminek a részletei, kivágott darabjai, így a címek is ennek szellemében születnek. Fontosnak tartom azt, hogy a konkrét és az elvont határán megmaradjon a nézőnek a lehetősége arra, hogy beleláthasson valamit, amihez én csak támpontot adok. Ez a befogadói folyamat része. Szeretem kicsit megdolgoztatni az embereket[/perfectpullquote]

– fogalmazott.

Koszeghy Flora Epitesz Kepzomuvesz Parallel Vienna Art Fair 2020 Las
Kőszeghy Flóra: ..Las / Fotó: A Képzőművész Facebook-Oldala

Véleménye szerint meg tudta lepni a közönséget a ..LAS-szal, pozitív fogadtatás övezte a munkáját. Úgy véli, nem könnyű felhívni a figyelmet az embereknek, mert számos extrém alkotás látható egy-egy hasonló rendezvényen. Viszont az óriási lények, amiket épít, mint mondta, tudnak újat mutatni. Mint ahogyan Oláh, úgy Kőszeghy is elégedett a fogadtatással, „örül, hogy célba ér egy üzenet, amin ilyen sokat dolgozik az ember, főleg, ha az nem is egy konkrét üzenet, hanem inkább egy kérdés.”

Terhes, majomszerű figurák, akik a jövő zálogját hordozzák

A harmadik magyar művész Tranker Kata háromszoros Derkovits Gyula-ösztöndíjas (2014, 2019, 2020)  és Smohay-díjas (2019) volt, aki lehetőséget kapott kiállítani. Tranker nagyszabású, Ancestors’s dish című installációja a 2018-ban alapított Kunstverein Eisenstadt nonprofit, tagsági alapú egyesület égisze alatt volt látható. Érdekesség, hogy az észak-burgenlandi határ közelében fekvő helyzete miatt az egyesületet különösen érdekli a szlovák és magyar művészekkel és intézményekkel folytatott határokon átnyúló együttműködés. A művészeti igazgató, Barbara Horváth is magyar származású – noha ő már nem beszéli a magyar nyelvet.

Tranker Kata Parallel Vienna Art Fair 2020
Tranker Kata Képzőművész A Hairy Line Című Kiállításán / Fotó: Volksgruppen

Trankernek idén szeptemberben nyílt kiállítása Katrin Plavcak osztrák művésszel a Kunstverein Eisenstadtnál. Az egyesület szerette volna az aktuális, Hairy Line című kiállítását népszerűsíteni a PVAF-en. Így került képbe Tranker, aki mellett Béatrice Dreux és Marcus Geiger munkáit állították ki a Konyhai történetek című PVAF-kiállításon.

Az Ancestors’s dish egy nagyméretű asztal, amelyen négy szobor és számos tojás helyezkedik el. Mint elmondta lapunknak a 2014-ben a Vienna Contemporaryn is kiállító Tranker, „a tárgyak némiképp kötődnek a kismartoni kiállítási anyagomhoz, amely az emberi evolúció és a fajok túlélési stratégiáival foglalkozik.”

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Parallelen például a figurák közt több terhes, majomszerű figurát láthatunk a tojások között, akik kvázi a jövő zálogját hordozzák[/perfectpullquote]

– tette hozzá a Smohay-díjas képzőművész.

Tranker Kata Kepzomuvesz Parallel Vienna Art Fair 2020
Tranker Kata: Ancestors’S Dish / Fotó: Kunstverein Eisenstadt

Elmondása szerint mostanában eléggé foglalkoztatja az a kérdéskör, hogy az emberi faj milyen tudatos-tudattalan döntések során jutott el a jelenig, illetve mindezek alapján miket feltételezhetünk a jövőről.

Mint számos külföldi és magyar művész, Tranker számára is kreatívan hatott a koronavírus-járvány eredményezte kijárási korlátozás – néhányuk, mint beszámoltunk róla, tippeket is adtak. Mint elmondta lapunknak, viszonylag friss munkáról van szó az Ancestors’s dish-t illetően, zömében a karantén alatt születtek. Bár a járvány miatt nem tudott részt venni, emiatt élőben nem láthatta az érdeklődők reakcióit, mindenesetre beszámolók szerint több komolyabb érdeklője akadt Tranker munkájának, sok látogató fotózta is.

Mi az a Parallel Vienna Art Fair?

Hét éve, 2013-ban Stefan Bidner, Daniel Haider és Max Lust alapította meg a Parallel Viennát, így „élősködve” Ausztria akkori legnagyobb művészeti vásárán, a Vienna Fairen, a bécsi képzőművészeti vásáron. Az „élősködve” szóval a fent említett alapító, Bidner élt egy 2015-ös interjúban. Mint mondta Bidner, az alapgondolat abból a törekvésből jött, hogy fiatal és kevésbé ismert művészeknek lehetőséget kínáljon bemutatni magát. Továbbá kiemelte: nem dolgoznak közvetlenül a Vienna Contemporaryvel, mindössze együttműködnek, illetve a Parallel Vienna Art Fair (PVAF) létezésével megkérdőjelezi a Vienna Fair kiválasztási kritériumait.

Stefan Bidner Parallel Vienna Art Fair 2020 Alapito
Stefan Bidner, A Parallel Vienna Art Fair Társalapítója / Fotó: Antje Mayer-Salvi

Az első PVAF a volt bécsi császári távirati irodában került megrendezésre, ahol közel 5 ezer látogató fordult meg. Egy évvel később már 8 ezerre rúgott az érdeklődők száma. 2015-ben az egyik társalapító, Max Lust nyugdíjba vonult, így lehetúség nyílt a szerkezetiátalakításra. A rendezvényre vonatkozó új követelmények miatt ezt GmbH – amely Kft.-nek felel meg – formájában valósították meg. Stefan Bidner és Daniel Haider, valamint Kaveh Ahi így megalapította közösen a Parallel Art GmbH-t 2015-ben. 2016-ban már több mint 15 ezer művészrajongó látogatta a rendezvényüket. 2017-ben mintegy 16 ezer ember látogatta meg a Schnirchgasse 9/a. szám alatti művészeti vásárt, amely a bécsi Sigmund Freud Egyetem egykori helyiségében volt. 2018-ban a PVAF tovább nőtt, és Bécs 2. kerületében, a Lassallestraße 1-be, a Rudolf-Sallinger-Platz 1-ba költözött.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.