Közel 30 év után elvált Pásztor Anna és férje. Sokáig titokban tartották, de a Blikknek megerősítette. Számos Anna and the Barbies-dalból a rajongóknak, mint mondta, feltűnhetett, hogy valami nem stimmel körülötte.

Küzdelmes időszakon van túl

Pásztor Anna többszörös Fonogram-díjas énekesnő óvja a magánéletét: a gyerekeit ritkán mutatja meg a közösségi médiában, és annak ellenére, hogy kedvesével szerelmük a gimnáziumi éveik alatt kezdődött, 2017-ben a Hálószobatitkok című FEM3-műsorban mutatkoztak először együtt.

Pasztor Anna Ferje Szakitottak Valnak Anna And The Barbies
Pásztor Anna, Az Anna And The Barbies Frontembere / Fotó: Labancz Viktória / Viasat 3

Azt is hónapokon át sikerült titokban tartania, hogy a férfival úgy döntöttek, külön utakon folytatják az életüket. Noha a Dancing with the Stars műsorban – ahol 3. helyezést értek el – egy pillanatig sem látszott rajta, hogy küzdelmes időszakon megy keresztül.

Továbbra is együtt nevelik két gyereküket

“Nagyon szomorú dolog ez egy család életében, így a miénkben is az volt, amikor különváltak az útjaink hónapokkal ezelőtt. Volt majdnem harminc csodálatos évünk, amit nem szeretnénk megtagadni. Szomorú, amikor két ember ennyi idő után szakít. Mivel vagyunk annyira intelligensek, és szerettük egymást, ezért jóban maradtunk – magyarázta a Blikknek.

Kapcsolódó cikk

Pásztor hozzátette a lapnak, hogy két gyereküket természetesen továbbra is közösen nevelik. 

Ahogy egy kapcsolatért is ketten felelősek, addig a vége is két emberen múlik, egyszerűen így alakult. Nem akarunk egymásban hibát keresni, mert nincs

– mondta Pásztor.

Úgy véli, “az ember ilyenkor szépen-lassan halad előre, egyik napról a másikra lépeget és próbál kapaszkodni abba, amibe tud, például a gyerekekbe. Igaz, nem egyszerű, de fel kell dolgozni.”

A Dancing with the Stars sokat segített neki

Pásztor Anna művészként próbálta feldolgozni azt, hogy közel három évtized után újra kellett kezdenie. 

Az elmúlt négy hónap, a Dancing with the Stars nagyon sokat segített. Általában én találtam ki a produkciókat és Köcse Gyuri alkotta meg az ötlethez a koreográfiát, így a táncainkban benne voltak azok az érzelmek, amelyeket a szakítás óta megéltem

– árulta el az énekesnő. Azt is elárulta, hogy az Anna and the Barbies legújabb dalainak sokatmondó szövegeiből a rajongóknak feltűnhetett, hogy valami nem stimmel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet