Követem Events Majd' 25 év után újra Pearl Jam-koncert lesz Budapesten

Majd’ 25 év után újra Pearl Jam-koncert lesz Budapesten

Promóció

Majdnem huszonöt év után tér vissza hozzánk a Pearl Jam, a rockzenekar 2020. július 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – írja az MTI.

Promóció
- Advertisement -

Az seattle-i zenekar, a Pearl Jam jövőre egy tizenhárom állomásos turnén járja be Európát: június 23-án kezdenek Frankfurtban és július 22-én búcsúznak el Amszterdamban.

Pearl Jam-koncert Budapesten / Fotó: Getty Images

Összesen négy fesztiválon is fellépnek, többek között a Lollapaloozán, valamint a BST Hyde Park fesztiválon, Londonban.

A Pearl Jam énekese kidobatta egy rajongóját a koncertjéről

Épp sikerült kiszúrnia a színpadról – öreg ember nem vén ember – a zaklatót, amikor stop, stop, stop!-felkiáltásokkal jelezte, hogy álljon meg a zenekar. A biztonságiak nem tétlenkedtek, azonnal nekirohantam a férfinak, s kitessékelték őt. Példaértékű, amit Eddie Vedder tett. Ám nem ő az első és egyetlen, aki hasonlóképpen járt el hasonló ügyben.

Sok nagyvárosban évtizedek óta nem jártak, Frankfurtban például 1992-ben utoljára, Zürichben 2000-ben volt koncertjük, Budapesten pedig 1996-ban léptek fel.

Pearl Jam | Budapest 2020

A Pearl Jam 2020. július 15-én lép fel a Budapest Arénában! Előzenekar a White Reaper. A budapesti koncertre a belépők december 7-én 11 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

Egy koncertet egyébként 2000-ben már bejelentették az azóta már lebontott Petőfi Csarnokba, azonban végül az a fellépés technikai okok miatt elmaradt. Jövő évi koncerten a Pearl Jam előzenekara az – egyébként remek – amerikai White Reaper lesz.

Facebook-eseményITT

Időpont: 2020. július 15., szerda, 19:30

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, Budapest

Jegyár: Jegyértékesítés kezdete: december 7-e.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3