Nyolcvan pécsi festő- és képzőművész csaknem kétszáz alkotása látható december elejétől a Párisi Galéria online kiállításán, majd a műveket egy aukció keretében meg is lehet vásárolni.

Fókuszban a pécsi kortársak

A galéria közleménye szerint a Mértékadó kortárs modern festmények, műtárgyak pécsi műhelyekből című tárlaton több, egyetemen oktató művész munkái is szerepelnek, így mások mellett Orosz Klára, Varga Rita, Bóbics Diana, Mátis Rita és Ifj. Ficzek Ferenc alkotása is megtekinthető és megvásárolható.

Parisi Galeria
Párisi Galéria / Fotó: Szilas

A tárlat és a december 16-i aukció megtartásának ötlete egy pécsi kiállítás nyomán vetődött fel Varga László galériavezetőben.

Varga szerint a pécsi művészek alkotásai kiválóak ugyan, de nincsenek benne a művészeti körforgásban.

Az eredetileg hagyományos kiállításnak tervezett tárlathoz a megszokott módon helyezik el a képeket a kiállítótérben, majd ebből készítenek virtuális kiállítást, amelyet két héten át nézhetnek meg az érdeklődők az interneten.

Kapcsolódó cikk

A tárlathoz egy digitális katalógus is csatlakozik, amelyben a művészekről is számos információ megtalálható – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet