Elindult a Pesti TV, már az elején rasszista kijelentéssel kezdte Dezse Balázs

A Pesti Srácok és az Indamedia társtulajdonosa, Vaszily Miklós közös tévét indított Pesti TV néven. A The Right Brothers műsor vezetője, Dezse Balázs már nem csak az első adásban, hanem a felkonferálásban rasszista kijelentést sütött el.

Kormányközeliek új médiumot indítottak

Idén márciusában jelent meg az Index.hu értékesítőcége, az Indamedia körül Vaszily Miklós mint társtulajdonos. Mint ismert, ő a kormánymédia főembere – a TV2 Csoport elnöke, az Echo TV és az MTVA volt vezérigazgatója, és 50 százalékos részesedést vásárolt magának az Indamedia Csoportban. Mind az Origónál, mind a TV2-nél és legutóbb az Index körüli megjelenés azt vonta maga után, hogy a kormány szócsővé avanzsál az adott médium. Erről hosszabb cikket a 444 közölt.

Szintén a 444 tudta meg – mint látható a Pesti TV impresszumában, beigazolódott –, hogy az idén májusban alapított, Progressive Media nevű cégnek ez az első projektje, aminek a felét Vaszily Miklós birtokolja, a másik felét pedig egy Bizalom Vagyonkezelő Kft. nevű cég. Egy cégbíróságra benyújtott dokumentumból az derült ki, hogy a Bizalom mint cég Mészáros Lőrinc pénzét, jelenleg konkrétan 500 millió forintját forgatja. Érdekesség, hogy a Vaszily vezetésével szétvert Index.hu kirúgott főszerkesztőjével, Dull Szabolccsal csinált volna anyagot az újonnan indult, szintén a Vaszilyhoz köthető Pesti TV stábja. A HVG írta meg, hogy Dull házához csöngettek, de ő nem adott interjút.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem értem, miért az én ajtómnál toporognak, mikor nem tőlem lehet a legfőbb titkot, az Index összeomlásának okát kiszedni. Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon[/perfectpullquote]

mondta Dull a lapnak.

A YouTube-nak nem kellett, csináltak sajátot

A Pesti Srácok kormányközeli online hírportál csatornáját többször is törölte a YouTube. A másodiktól már Pesti TV-ként indítottak, regisztráltak új csatornát, de azt és a harmadikat a lap közleménye szerint már tájékoztatás, indoklás nélkül törölték. Az elsőt annak okán törölték február 7-én törölték, hogy pedofíliával, gyermekek szexuális kihasználásával foglalkozó anyagukhoz feltöltöttek egy olvasójuktól kapott felvételt.

dezse balazs pesti sracok kemenymag pesti teve rasszista
Dezse Balázs, a Pesti Srácok újságírója, a Pesti TV The Right Brothers műsorvezetője / Fotó: A Pesti TV hivatalos Instagram-oldala

Érdekesség, hogy a tévécsatorna egyik műsora, a The Right Brothers (A jobbos testvérek) első adásának címe: Lopakodó pedofília. Ebben Dezse Balázs, a Hír TV botrányoktól nem mentes Keménymag egyik tagja, a Pesti Srácok újságírója, egyben a The Right Brothers műsorvezetője beszélget Vincze Emíliával, a lap munkatársával, aki egyben Csintalan Sándor volt MSZP-tag (1994-2007) és Fidesz-tag (2007-2017) lánya. Csintalan leginkább a Kötöttfogás műsor állandó vendége.

„Nemzetközi influenszerkörkép Dezse Balázzsal. A műsor amely bebizonyítja, hogy senki sincs egyedül a konzervatív gondolataival. Az egyre durvábban tébollyá váló nyugati világban soha nem volt annyira szükség a jobboldali, nemzeti érzelmű hangokra, mint most. A The Rght Brothersben bemutatjuk, a tengeren túli kollégák hogyan harcolnak az őrület ellen, és azokat is megemlítjük, akiknek egyetlen szavát sem szabad elhinnünk” – olvasható a műsor szinopszisában.

Azonban a téma és Vincze felkonferálása után azonnal rasszista kijelentéssel indítja Dezse:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon izgi témákat válogattam neked. Fogunk beszélgetni a fekete közösség felelősségvállalásáról, bár már így is furcsa ez a szó, hogy felelősségvállalás egy fekete közösség esetében.[/perfectpullquote]

Emellett azt is előrevetíti Dezse, hogy górcső alá veszik, hogy állítása szerint a „liberálisok bele akarnak szólni abba, hogyan szexeljünk a koronavírus (sic!) alatt.” A teljes adást ezen a linken érhetitek el.

A tévécsatorna stábja egyébként Alföldi Róberttel is akart interjút készíteni az utcán arról, hogy mi a véleménye az SZFE-ügyről és találkozott-e Gyurcsány Ferenccel, de Alföldi Facebook-bejegyzése alapján elég érdekesre sikeredett.

A legismertebb roma vlogger is csatlakozott

Ábrahám Róbert újságíró-vlogger is az új tévécsatorna egyik műsorvezetője. Nagyobb nyilvánosság a deák téri gyilkossági ügy kapcsán ismerte meg a nevét. Mint ismert, május közepén a budapesti Deák téren verekedés tört ki, amelyben Martinovics László 16, Khéli Gergely 21 éves fiatalember meghalt. Ábrahám a YouTube-csatornáján véleményezte az esetet, és többek között kollektív bűnösségről beszélt, ugyanis sokan, így ő is úgy vélte, cigány származásúak az elkövetők. A több mint 500 ezres megtekintésű videó után szinte az összes kormánypárti média felkapta.

Ám a vlogger újabbat töltött fel, amelyben elismeri, tévedett, hiszen nem cigány származású magyar állampolgárok követték el a gyilkosságot.

Az Ábrahám által felvetett kollektív bűnösséget többen, többek között Puzsér Róbert is élesen bírálta, hiszen ha egy csoport egyik tagja, egyik individuuma elkövet valamit, arról nem tehet, nem felelős a többi.

abraham robert vlogger pesti tv
Ábrahám Róbert vlogger, a Late Night Latte műsorvezetője

Ábrahám egyébként a Borkai Zsolt botránya után kiírt győri időközi polgármester-választáson is elindult, aki nem óvatoskodott: egyik programpontjában 2000 darab új Audi márkájú autót ígért a helyieknek. Végül visszalépett, mert, mint írta, nem akar részt venni a bohózatban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Döntésem hátterében az áll, hogy amikor elindultam, még csak két jelöltről lehetett tudni, akik mellé harmadikként csatlakoztam. Ezután viszont megjelent egy negyedik, azt követően egy ötödik, a végére pedig már tíz jelölt került elő a semmiből. Ez volt számomra az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem szeretnék résztvenni a bohózatban, és inkább egyesíteni próbálom az erőt megosztás helyett[/perfectpullquote]

– indokolta a döntését. Mint ismert, Balla Jenő, az Összefogás Győrért Egyesület civil jelöltje mögé állt be, ám végül a fideszes Dézsi Csaba András nyert.

Ábrahám a The Late Night Latte nevű műsort fogja vezetni, amely a szinopszis szerint „humoros stílusban veszik górcső alá az elmúlt napok kedélyborzoló internetes videóit, a műsor második felében pedig újabb sztárvendéggel már klasszikus talk show stílusában beszélgetnek. A Late night latte minden korosztálynak garantált szórakozást ígér.”

A fenti műsorok mellett többek között látható lesz a Hír TV-től botrányokkal távozó Informátor és a Keménymag is.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból