Peter Jackson rendező a felvételekből összevágott montázzsal kíván boldog karácsonyt a türelmes rajongóknak.

56 órás lemezfelvételből vágják össze 

Tavaly két régi felvétel is előkerült a The Beatles-ről: tavasszal egy 11 másodperces töredék, majd ősszel pedig egy egészen elképesztő helyről egy 1965-ös elveszettnek hitt interjú. Hamarosan újabb gyöngyszem tárul a rajongók elé: ahogyan arról tavaly februárban beszámoltunk, Peter Jackson, A Gyűrűk ura rendezője dokumentumfilmet készít a The Beatles-ről The Beatles: Get Back címmel, írja a Variety

The Beatles Get Back Dokumentumfilm
Jelenet A The Beatles: Get Back Című Filmben / Fotó: Apple Corps Ltd.

Az alkotásnak idén szeptemberben kellett volna a mozikba kerülnie, de a koronavírus-járvány miatt, mint annyi más filmbemutatót, a Get Backet is 2021-re halasztották. Addig is, a rendező bejelentkezett egy rövid klipben, amelyben elmagyarázta, hol is tart a munka. 

„Nagyjából most kellett volna befejeznünk a filmet, de ahogy mindenki mást, minket is elért a világjárvány. Az egyetlen pozitívum, hogy Új-Zélandon vagyunk, ahol, ahogy nagyjából eltűnt a vírus, visszatérhettünk a vágószobába, hogy folytassuk a szerkesztést” – mondta Jackson.

Kapcsolódó cikk

A film nyersanyaga az az 56 órányi felvétel, amely az együttes Let It Be című lemezének rögzítésekor készült.

Fantasztikus anyag! Nagyjából a film felénél tartunk, de mivel ennyire türelmesek voltatok, és még 2021-ig szükség is lesz erre a türelemre, ezért úgy gondoltuk, hogy itt a megfelelő alkalom, hogy bepillantást nyújtsunk abba, min is dolgozunk, valamint hogy milyen is lesz a film hangulata

– üzente a rajongóknak a rendező. Elmondta, hogy a most megjelenő videó még nem az előzetes, mert azok is majd csak jövőre jelennek meg. Nem is bejátszás a már félig elkészült filmből, hanem inkább egy ízelítő montázs.

„Remélhetőleg sikerül vele mosolyt varázsolni az arcotokra ezekben a nehéz időkben” – tette hozzá a rendező. 

A menedzserről szóló dokumentumfilm is 2021-re várható

A The Beatles: Get Back tulajdonképpen az együttes 1970-es hattyúdala, a Let It Be című film ellenpropagandája lesz. Az a film ugyanis a csapat feloszlására volt kihegyezve, ezért a rajongónak elég lehangoló végignézni. Jackson filmje ezzel szemben már látványában is, nem csak hangulatában vidámabb: a felvételeken a hosszú hajú fiúk szemmel láthatólag jól érzik magukat, viccelődnek egymással, fura akcentussal énekelnek.

Kapcsolódó cikk

A filmben szerepelnek majd részletek az együttes legendás, 42 perces tetőkoncertjéből is, amely egyben utolsó fellépésük is volt.

A rajongók 2021 folyamán egy másik dokumentumfilmre is számíthatnak, amely az együttes híres menedzseréről, Brian Epsteinről fog szólni. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet