A fiatal zenész nem kímélte A Nagy Duett női zsűritagját, és kimondta, szerinte miért kapott visszautasítást, amikor randira hívta.
A Nagy Duett vasárnapi élő adása több meglepetést is tartogatott, kezdve azzal, hogy – a korábbi évadokkal ellentétben – idén visszaszavazhatták a nézők a kedvenc párosukat: Radics Gigi és Visváder Tamás így ismét bizonyíthattak.
De beszólásokból sem volt hiány, ugyanis Pető Brúnó a kamerák előtt alázta meg Szabó Zsófit, akit évekkel ezelőtt randevúra hívott, de a tévés visszautasította őt.

Kapcsolódó cikk

„Ez a gyerek… Most már nem jövök be neked, de régen bejöttem, elkérte a számomat, írt egy üzenetet, hogy menjek vele randizni. Meghallgattam ezt a számot, és visszaírtam, hogy nem, köszönöm” – utalt Zsófi Brúnóék Aha, aha című slágerére.
Később mindenki csak pislogott, amit ezután a tévés kapott a fiatal előadótól.
“Megnézte, hogy mennyien hallgatnak minket, mennyi a bevétel, és akkor mondta, hogy nem” – vágott vissza Brúnó, azt sejtetve, hogy Zsófi csak a pénz miatt nem randizott vele. A stúdióban azonnal tapintható lett a feszültség, ennek ellenére az édesanya próbálta helyén kezelni a szituációt.

Kapcsolódó cikk

„Hány éves vagy most, Brúnó? 23! 10 évvel ezelőtt volt az esküvőm, amin ott voltál 13 évesen, és nem sokkal később írtál, szóval nem akartalak megrontani, csak ezért nem válaszoltam vissza” – adott magyarázatot Zsófi, majd 10 pontra értékelte a produkciót.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet