Többen megsérültek, amikor a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja lezuhant a nézőtérre – írta a BBC csütörtökön.

A Denman utcai színházban Arthur Miller darabját, az Ügynök halálát adták elő szerda este, a nézőtér tele volt. A mennyezet egy darabja valamivel 20.00 óra előtt szakadt le, több nézőt beterítve a törmelékkel. Öt néző kisebb sérülést szenvedett, kórházban látták el őket.

piccadilly theatre londoni színház menyezet leesett
Piccadilly Theatre / Fotó: A színház hivatalos weboldala

A rendőrség közlése szerint az előadást azonnal leállították és biztonságban kiürítették az épületet. Több mint ezer embernek kellett elhagynia a színháztermet. A színdarabot hétfőn kezdték játszani. Az ügynököt, Willy Lomant játszó Wendell Pierce sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A közösségi médiában megosztott videofelvételen az amerikai színész a Piccadilly Színház előtt áll, arra kérve a nézőket, hogy térjenek vissza és nézzék meg az előadást. “Megtiszteltetés, hogy ma este eljöttek. Nagyon sajnáljuk, ami történt” – mondta.

Ian Haddow, a BBC munkatársa is a nézőtéren ült. Arról számolt be, hogy a baleset az előadás kezdete után nagyjából 20 perccel történt. Elmondása szerint a mennyezet leszakadása előtt folyamatosan csepegett a víz, ami egy idő után vízfolyássá alakult, bár az eső nem esett.

piccadilly theatre. londoni színház menyezet
A mentőcsapat a Piccadilly Theatre előtt / Fotó: PA Media

Hozzátette, hogy a színház homlokzata és a tető fel van állványozva. A videó második felében látható is a mennyezeten keletkezett lyuk és a nézőtérre zuhanó törmelék. A színház még nem jelentette be, mikor nyitnak újra.

Londonban néhány éve már történt hasonló eset: 2013 decemberében 76 ember sérült meg, közülük heten súlyosan, amikor az Apollo Színház mennyezetének egy darabja előadás közben a nézőkre szakadt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.