A Pokémon-filmben Ryan Reynolds nem csak a hangját fogja kölcsönözni a sárga szőrmóknak, hanem Pikachu mimikáját is neki köszönhetjük majd.

A népszerű anime sorozatot is utolérte a megfilmesítési láz, tehát jön a Pokémon élőszereplős verziója Pokémon – Pikachu, a detektív címmel.

POKEMON Detective Pikachu Trailer (2019)

Here is the first trailer for POKÉMON Detective Pikachu

Pikachu mimikáját és hangját a Deadpool sztárja Ryan Reynolds fogja biztosítani, akinek arcmozgását speciális computer technikával digitalizálták és dolgozták össze a CGI karakter mozgásával.

Kifosztotta a Deadpool 2. az észak-amerikai mozikasszát

A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott szuperhősfilm második része a premierhétvégén ugyanakkor mintegy 7 millió dollárral hozott kevesebbet, mint az első rész. A bevételi toplista második helyére a Bosszúállók: Végtelen háború című mozi került. A Robert Downey jr. és Chris Hemsworth főszereplésével forgatott filmet már négy hete játsszák Észak-Amerikában és még mindig 29 millió dollárért vettek rá belépőt.

A Reynolds által közzétett Instagram képen láthatjuk a színész arcán azokat a pontokat, amelyeket a folyamat során digitalizáltak. Illetve láthatjuk az ennek eredményeként létrejött Pikachu karakterét is.

Pika-dots. #DetectivePikachu

No Description

Az új Pikachu karakter arckifejezései és Deadpool grimaszai között tehát nem lesz nehéz hasonlóságot felfedezni.

A film idén májusban kerül a mozikba, értesültünk a hírről a  Design Taxi jóvoltából.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.