Romlott a német tanulók teljesítménye a képességeiket elemző nemzetközi kutatási program (PISA) 2018-ös felmérésében az előző, három évvel korábban végzett vizsgálathoz képest a világ legfejlettebb országait összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Berlinben közölt adatai szerint.

Németország továbbra is az OECD-átlag felett teljesít mindhárom vizsgált területen, az iskolások szövegértési képességében, matematikai és a természettudományi tudásában is.

Azonban az eredmények kismértékben romlottak. A németországi iskolások szövegértésben a 2015-ös 509 pont után 498 pontot értek el, míg az OECD-átlag 487 pont. Matematikában a három évvel korábbi 506-ról 500-ra süllyedt az eredményük, 489 pontos OECD-átlag mellett. A természettudományok területén a 2015-ös 509 pont után 503 pontot értek el, míg az OECD-átlag 489 pont.

Oktatás Pisa Felmérés 2019 Pisa Teszt 2019
/ Fotó: Shutterstock

Németország így Franciaországgal, Belgiummal, Norvégiával, Svédországgal, Szlovéniával, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal van egy csoportban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az OECD átlagát rendre meghaladó adatok azt jelzik, hogy a német iskolarendszer nemzetközi összehasonlításban jó, azonban Németország nem elégedhet meg ezzel az eredménnyel[/perfectpullquote]

– húzta alá Anja Karliczek, a szövetségi kormány oktatási és tudományos miniszter a kutatási jelentés bemutatóján.

Anja Karliczek
Anja Karliczek / Fotó: Tobias Koch

Egy olyan ország, amely nem rendelkezik számottevő természeti erőforrásokkal, nem elégedhet meg az oktatásban a “középszerűséggel”, hiszen a tudástól, az újító szellemtől és a tudományos kiválóságtól függ a jóléte – fogalmazott a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Különösen elgondolkodtató, hogy minden ötödik 15 éves még általános iskolai színvonalon sem tud olvasni. Ez riasztó, mert az következik belőle, hogy nem csökken a jövőben a funkcionális analfabéták hatmilliót meghaladó száma – tette hozzá a miniszter, ismertetve a szövetségi kormány és az oktatásügyért felelős tartományi kormányok új programjait, kezdeményezéseit, amelyek az iskolások teljesítményének javítását szolgálják.

A fiatalügyi miniszter szerint a demokrácia oktatásával elkerülhető a radikalizálódás

Franziska Giffey ismét elővette pártja, az SPD (Német Szociáldemokrata Párt, Sozialdemokratische Partei Deutschlands) azon korábbi követelését, hogy Németország hozzon törvényt a demokrácia oktatásáról. A miniszter asszony véleménye szerint ezzel lehet elejét venni a szélsőséges nézetek térhódításának és a radikalizálódásnak. Giffey volt az első szövetségi miniszter, aki Chemnitz-be látogatott a múlt heti zavargások után.

A kutatási jelentésben az is szerepel, hogy alig egy évtized alatt – 2009 óta – 26 százalékról 36 százalékra emelkedett az úgynevezett bevándorló hátterű tanulók aránya. Közöttük nagyjából minden második alacsony szocioökonómiai – társadalmi és gazdasági – státuszú családból származik.

Mindazok a gyerekek, akik Németországban születtek, és szüleik bevándorlók, a német közegben boldogulás szempontjából legfontosabb területen, a német szövegértés területén átlagosan 477 pontot értek el, ami több mint 20 pontos elmaradás a valamennyi iskolás teljesítményét összefoglalóan mutató 498 ponthoz képest.

Kutatás szerint magas az intelligenciád, ha az instrumentális zenét kedveled

A Savanna Principle szerint az intelligenc emberek inkább vonzódnak az újfata behatásokhoz, mint mások, írja a Psychology Today . A Savanna Principle-t vezető Satoshi Kanazawa evolúciós pszichológus egyik tanulmányában vezette le és bizonyította ezen elméletet. Úgy gondolja, hogy a zene alapvetően emberi hangokból fejlődött ki, és a hangszerekkel felvértezett zene újabb stimulusnak számít emiatt.

Azok a tanulók, akiknek csak az édesapjuk vagy az édesanyjuk bevándorló, átlagosan 497 pontot értek el, ami csupán 1 pontos elmaradás. Viszont azok a tanulók, akik külföldön jöttek a világra és szüleikkel együtt vándoroltak be Németországba, átlagosan mindössze 405 pontot értek el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.