Ifj. Placido Domingo írta a főcímzenét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely a Visegrádi Négyek tagállamai (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja majd.

Határokon túl

A Virtuózok idei műsorfolyama kilép a határokon túlra, ezzel már öt ország tehetségei mutathatják meg képességeiket 70 milliós közönség és komoly nemzetközi zsűri előtt –mondta el az M1 aktuális csatorna keddi adásában a Virtuózok alapítója.

Peller Mariann hozzátette, mindegyik országból négy-négy fiatal tehetség kerül be a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyamba; a mostani, nemzetközi mezőnyben az eddigi győztesek is indulhatnak. A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz; a nevezéseket vasárnapig várják a jelentkezes.virtuozok.hu weboldalon.

Placido Domingo Fia Virtuozok Szexualis Zaklatas
Placido Domingo (B) És Fia (J) Szegeden, 2019. 08. 28. / Fotó: Mareliel Youtube-Csatornája

A négy-négy indulót mindegyik országban nemzeti zsűri választja ki, majd a műsorfolyam nemzetközi zsűrijében a résztvevő országokat egy-egy zsűritag – Magyarországról Miklósa Erika operaénekes – képviseli, számolt be Peller Mariann.

Komoly eredményekig lehet jutni már fiatalon a komolyzenében

Ifj. Placido Domingo elmondta: azért fontosak a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutatók, mert sok fiatalt inspirálnak, megmutatják, mit lehet elérni már ifjú korban is, persze csak sok-sok munkával.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Virtuózok ráadásul az emberi oldalát is felmutatja a zenélésnek, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a pop-, hanem a klasszikus zenében is komoly eredményekre lehet jutni már fiatalon[/perfectpullquote]

– emelte ki a spanyol zeneszerző.

Ifj. Placido Domingo elmondása szerint a Virtuózok hatodik évadának általa írt főcímzenéjét hétfőn vették fel, és elégedett az eredménnyel. Mint megjegyezte, egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.

Peller Mariann hozzáfűzte: a Budafoki Dohnányi Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével rögzített darab “olyan főcím lesz, amire mindenki emlékezni fog”.

Az idősebb Domingo is szerepet vállal a Virtuózokban

A főcímzenéből később egy kibővített változat is készül, amelyet a tervek szerint id. Placido Domingo vezényel majd a Virtuózok fináléjában. Domingót tavaly több mint tízen vádolták meg szexuális zaklatással. Az ügy következményeképp távozott a Los Angeles-i Operaház főigazgatói posztjáról.

Eközben tárgyalások folynak arról, hogy Spanyolországban is elinduljon a Virtuózok, az ottani műsorban ifj. Placido Domingo is zsűrizik majd – mondta el Peller Mariann.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.