Kapcsolódó cikk

Pokorny Lia megrázó vallomást tett – Szörnyű nehézségekkel kellett megküzdenie
10 évvel ezelőtt szerelmét, nemrég pedig egy közeli barátját vesztette el.
“Megrendültem ma, és ezt írhatnám keményebben is. És milyen jó lenne, ha ez a poszt – a kis videóval – sok színházi és színházszerető baráthoz eljutna. Szembesültem ugyanis azzal, hogyan néz ki Gobbi Hilda egykori visegrádi nyaralója. Pontosabban nem láttam be a házig a gaztól, a kerti dzsungeltől, a letört ágaktól, és az ikonikus patkós kerítés melletti rozsda láttán majdnem elsírtam magam. Ma épp arrafelé mentem, gondoltam, ránézek a kultikus, színháztörténeti helyre. Gobbi Hilda – aki épp 90 éve, 1935-ben lett a Nemzeti Színház tagja – hagyatékának része ez is, ahogy sok minden más is. A közös értékeink közé tartozik. Kellene hogy tartozzon. Nem hittem a szememnek, lesújtó volt a látvány. Gobbi Hilda a pontosan 60 évvel ezelőtt felrobbantott régi Nemzeti Színház gerendáit, oszlopait mentette át ide, azokat is beépítették a nyaralóba, ahogy Major Tamás irodájának, vagy Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőjének ajtaját szintén. A ház kulturális értéke felbecsülhetetlen: „A kő és fa építőelemeinek nyolcvan százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri, felrobbantott épületéből származik. A házba épített régi kiskapu, melynek kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát” – írta testamentumában Gobbi Hilda.”
Kapcsolódó cikk

„Azért állnak ki ezek a színésznők, hogy ne legyen ronda a világ, hagyjuk egymást élni”
Így néz ki 50 színésznő demonstrációja.