Homonnay Zsolt és Polyák Lilla azért nem mutatják meg gyerekeiket a sajtónak, mert volt már rá példa, hogy ez kellemetlen pillanatot okozott nekik.

Homonnay Zsolt a Fix TV Bóta Café című műsorában beszélt arról, hogy Polyák Lillával közös gyereküket azért kellett kivenni egy iskolából, mert “egyszerűen megnyomorították a lelkét a gyereknek” a tanárai, amiért tudták, hogy szülei színészek, írja a Bors.

Kifejezetten pellengérre állította, volt olyan, hogy azt mondta, „gyere ki, és énekelj! A te szüleid énekesek”

– mesélte az apa az egyik tanárról. Ez a tanár egy másik alkalommal azt mondta a fiuknak, „azt gondolod, te mindent megengedhetsz magadnak, mert a szüleid színészek?!”. A fiút még a saját farsangjára sem engedték el.

Azt mondták, hogy ő nem kaphat karszalagot. Ha el akar jönni, akkor fizessen, vegyen belépőt. Mert akkor az osztályfőnökének már nagyon a bögyében volt. Nem úgy viselkedett, mint egy olyan gyerekkel, akire hatni kell vagy meg kell vele beszélni a dolgokat…

Azt is elmesélte, hogy utánajárt, de amíg inzultus, abúzus, testi fenyítés nem éri a gyereket, addig tulajdonképpen a szülő tehetetlen az iskolai megalázással szemben, az egyetlen, amit tehet, hogy kiveszi az iskolából, így ők is így tettek, miután hiába panaszkodtak a vezetőségnek, a tanári kar összezárt ellenük.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet