Háborognak a nézők a Kincsvadászok miatt: sokaknál kiverte a biztosítékot a TV2 húzása
Előre nem tervezett módon, május 5-től műsorváltozást eszközölt a TV2, vagyis elstartolt a Kincsvadászok vadiúj, harmadik évada.
Poór Péter a Blikknek mesélt arról, hogy őket sem kíméli a válság. A táncdalénekes maga jó formában van, de felesége súlyos beteg, kerekesszékes, és neki kell gondoskodnia róla, írja a 168.
Nem egyszerű az élet, de muszáj bírnom és tartanom magam, mert feladatom van. Mindent meg tudok oldani egyedül, ha mégis közbejön valami, van, aki segítsen.
“A gyerekekre és az unokákra ritkán számíthatok, mert szanaszét élünk, viszont van egy kedves ápolónőnk, aki gondozza a feleségemet, ha elmegyek fellépni” – árulta el. A helyzetet nehezíti, hogy márciusig holtszezon lesz, az ünnepek után alig vannak fellépések, és a művelődési házak jelentős része be is zár a rezsiárak miatt.
Múltkor kaptam egy 250 ezer forintos gáz- és egy 50 ezres villanyszámlát. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg...
– vallotta be. A ház egy részét nem tudják lezárni, mivel tolószékes feleségének közlekedéséhez fontos, hogy az ajtók nyitva maradnak. A pár gondolkodik a megoldási lehetőségeken, és már a költözés ötlete is felmerült.
Kapcsolódó cikk
Több dologról is le kellett mondania.
Előre nem tervezett módon, május 5-től műsorváltozást eszközölt a TV2, vagyis elstartolt a Kincsvadászok vadiúj, harmadik évada.
Immár tíz éve, hogy Baukó Éva egyik legnagyobb álmává vált, hogy anyává válhasson, ám ehhez eddig nem találta meg a megfelelő partnert.
A magyar youtuber és humorista egy őszinte bejegyzésben vázolta fel a lehetőségeit, amennyiben a kormány elfogadja az úgynevezett „átláthatósági” törvénytervezetet.
Nagy meglepetés! Először szerepel tehetségkutató zsűrijében Molnár Áron.
A spanyol Közlekedési Főigazgatóság (DGT) új törvénytervezetet készít elő, amely megtiltaná a Waze és a Google Maps alkalmazásoknak, hogy valós időben jelezzék a rendőrségi ellenőrzőpontok és mobil sebességmérők helyét.
Nem is lehetnének boldogabbak!
A magyar milliárdosok vagyonának növekedése ismét rekordot döntött: a 2025-ös felmérés szerint a leggazdagabb száz magyar összvagyona immár meghaladja a 11 ezer milliárd forintot.
Hatalmas a dráma a Gáspár családban, a két fivér, Győző és Zsolti nemrég a Beköltözve Hajdú Péterhez című produkció felvételén esett egymásnak.
Nem önként megy, de nem hullat könnyeket.
Ismét megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket a Balázsék című műsorszám egyik adása, ami miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 9 millió forint feletti bírságot szabott ki.
A műsor történetében ilyen még nem történt.
Durván indult a csütörtök Fecső Judit számára! A Házasság első látásra sztárja csúnya rendőrségi ügybe keveredett. Íme, a balhé részletei!
Ez nem lehet igaz!
A 444 Kossuth téri sajtó- és civilvédő tüntetésről szóló közvetítésében kérdezték Puzsér Róbertet arról, mi szükség volt a szuverenitásvédelmi törvényre.
Hegedűs Csabát a Házasság első látásra című sorozat első évadában ismerhették meg a nézők, aki akkor még Gyöngyi oldalán volt.
A rajongók nem győzik dicsérni a csinos színésznőt.
Házasságok és egy kapcsolat, amire kevesen emlékeznek.
Instagram-oldalán osztotta meg az influenszer.
A 34 éves énekesnő lábai előtt hevernek a férfiak.
Jolly fia a napokban elárulta, valójában hosszú évek óta szenved attól, hogy nem tudja, miért hagyta el őt az édesapja.
A könnyek patakokban folytak — egy évvel ezelőtt történt az a pillanat, amit máig emlegetnek az RTL Híradó nézői.
A lájkvadászatnak is vannak határai.
Lassan hárommá bővül a friss házaspár.
A karrierje nagy részét azonban az Egyesült Államokon kívül töltötte.
Különleges kapcsolat van közöttük.
Ha ők lesznek, az nagyot szól majd!
Farkasházy Tivadar, a Heti Hetes egykori ikonikus alakja, nemcsak a képernyőn, de az utcán is megosztó személyiség.
Borbély Alexandra arról beszélt, milyen hatást gyakorol a mindennapi életükre az, hogy a színésznő férje, Nagy Ervin közéleti szerepet vállalt Magyar Péter oldalán.
Ő is egy a Harcosok Klubjából.
Ha bíróság azt is megítéli nekik, az akár 110 millió forintjába is kerülhet a fitneszgurunak.
A műsorvezető nem tudja megbocsátani az életnek, hogy Gesztesi nincs többé.
Tóth Gabi egy TikTok videóban reagált egy újabb kritikára, amit A Nagy Duettben előadott produkciója kapcsán kapott.
Sokáig az osztott felelősség kérdése lebegett Sallai Nóra feje felett.